A fő erény az emberközpontúság

Minisztériumi elismerésben részesült

nemrég a búzásbesenyői Gondviselés Háza idősotthon, ahol családias környezetben mintegy tizennyolc idősről gondoskodnak. 

A kis, de lelkes csapat azon dolgozik, hogy a bentlakók ne úgy éljék meg az ott töltött időt, mint életüknek utolsó, hanem mint egy új szakaszát. 

Nemrég hirdette meg a Munka- és Szociálisügyi Minisztérium a 100 jó gyakorlati példa a romániai szociális szolgáltatások terén című kiírást, melynek célközönsége a Romániában működő, szociális szolgáltatásokat biztosító köz- és magánszolgáltatók.

A verseny célja az általuk nyújtott szociális szolgáltatások bevált és jól működő gyakorlatainak a beazonosítása, közzététele és ezáltal a szociális szolgáltatások minőségének a folyamatos javítása.

A nyertesek listáján megtalálható a Gyulafehérvári Caritas szociális gondozói ágazatában működő búzásbesenyői Gondviselés Háza idősotthon, amely egyike a nyolc, közép-romániai fejlesztési régióból kiválasztott szolgáltatónak. A 100 nyertes szolgáltató december közepén vette át Bukarestben a munkájukat elismerő oklevelet, köztük McAlister Magdolna (fotó), a búzásbesenyői intézmény vezetője is.

A Marosvásárhelytől mintegy húsz kilométerre fekvő Búzásbesenyőben a Kerelőszentpáli Polgármesteri Hivatal építette lassan öt évvel ezelőtt uniós pénzalapokból a találóan Gondviselés Háza névre keresztelt idősotthont, a működtetésével pedig a Gyulafehérvári Caritast bízta meg. Családias otthon, hiszen csak 18 férőhelyes, így bentlakók és alkalmazottak igazi közösségként, mint egy nagy családként vannak együtt. Ottjártunkkor igen jó hangulat volt az otthonban, a nappaliban az idős nők éppen végtagjaikat mozgatták meg, az emeleti szobában pedig, ahová bekukkintottunk, egy néni büszkén mutatta meg Népújság-kollekcióját, tehát még hűséges olvasóink is vannak az otthonban. A folyosó falán egymást érik a fényképek, amelyekről az otthon életének emlékezetes pillanatai köszönnek vissza: mosolygó emberek, akik együtt ünnepelnek, tornáznak vagy éppen táncolnak a gondozóikkal. 

Egy arcsimogatás és egy köszönöm…

– Azt a munkaszellemiséget próbáltuk papírra vetni, mellyel dolgozunk, és ahogy szerintünk dolgozni érdemes. A díj megpályázásával a célunk nem hírnévszerzés volt, hanem a bevált, minőségi gyakorlataink ismertetése, amelyeket más otthonokban is alkalmazhatnak az ott dolgozók – mutatott rá az igazgatónő. Nem győzi hangsúlyozni, hogy az elismerés a teljes csapatot illeti, azokat a munkatársakat, akik szívvel-lélekkel teszik a dolgukat azért, hogy szebbé tegyék az idősek mindennapjait.

Mint mondta, az elismerésen túl azok a jó gyakorlatok, amelyek megfogalmazódtak ezekben az írásokban, elérhetőek lesznek a nagyközönség számára a minisztérium honlapján. 

– Arra gondoltam, hogy ha már a visszajelzések alapján jól tesszük a dolgunkat, a többi otthonnak is nyújtsunk egy pozitív kiindulópontot – jegyezte meg Magdolna. Úgy véli, hogy külföldön szerzett tapasztalataiból sok mindent kamatoztatni tudott. – Úgy gondolom, igen hasznos, ha az ember több helyen dolgozik, mielőtt egy ilyen pozícióba kerül, mert látja a pozitívumokat, illetva a negatív dolgokat. Tulajdonképpen a múltam volt számomra a táptalaj, abból indultam ki, hogy mi az, amit én másképp szeretnék csinálni, illetve mi az, amit gyakorlatba szeretnék ültetni itt is. Skóciában dolgoztam két otthonban, emellett egy marosvásárhelyiben is, tehát három intézménynek az életébe adódott alkalmam belekóstolni. Skóciában nagyon szerettem, hogy minden idősnek megvolt a magánterülete, amit itthon hiányolok. Vannak bentlakók, akik kifejezetten igénylik, hogy társuk legyen a szobában, mások viszont nagy hiányosságként élik meg, hogy elveszítették a magánterületüket. A szobákban mi elválasztjuk ugyan egy függönnyel a két ágyat és a körülöttük lévő részt, de ez messzemenően nem elég, mert például ha tévét néznek, ketten kell megegyezzenek, hogy mi legyen a műsor. Ami szintén pozitívum volt Skóciában, és megpróbáltam itthon meghonosítani, hogy emberközpontúak vagyunk. Az otthonnak van egy hátránya, ami egyben az előnye is: az, hogy kicsi. Ez anyagilag csöppet sem kifizetődő, de az a plusz, amit nyerünk azáltal, hogy a bentlakók nem esetek, hanem emberek, óriási. Bármelyik bentlakóról legyen szó, pontosan tudom, ki az, honnan jött. A szociális munkás hátterem késztetett arra, hogy felmérjem a leendő bentlakókat a saját környezetükben, tehát mielőtt bejönnek, hazamegyek hozzájuk, meglátogatom őket, olyan is volt, hogy a kórházba mentem el. A jövendőbeli bentlakót felvilágosítom, mert sok esetben tapasztaltuk, hogy valaki megérkezik, de nem tudja, hogy hová jön. Mert a család nem meri elmondani, megérkezéskor látják csak a táblán, hogy idősek otthona, és akkor éri őket a sokk. Régebb a bejövetel előtt meghívtuk az időseket egy ebédre, hogy ismerkedjenek a környezettel, tapasztalják meg, milyen a hangulat. Valójában a pályázati írásomnak a végkicsengése is az volt, hogy kétféleképpen lehet az idősotthonra tekinteni: úgy, mint az élet utolsó szakasza, vagy úgy, hogy ez az életnek egy új szakasza. Mi azon dolgozunk, hogy az idős emberek az utóbbi módon éljék meg az itt töltött időt – hangsúlyozta az intézmény vezetője. Hozzátette, igazából a legnagyobb elismerése a munkájának az, amikor a demens néni megsimogatja az arcát és azt suttogja, köszönöm, vagy amikor a hozzátartozó hálálkodik, hogy az édesanyja teljesen kinyílt az otthonban, és már bánja, hogy nem előbb vitte oda. Magdolna úgy érzi, az embereknek holisztikus gondozásra van szükségük, testük, lelkük, szellemük gondozására. Az otthonban van egy kis könyvtár, ahol mindenki kedvére olvasgathat, s akiknek az állapota megengedi, akár haza is mehetnek hétvégére, vagy elmehetnek templomba, egyébként is rendszeresen jár be lelkész, plébános. Emellett römipartik vannak, amelyekbe gyakran a látogatóba érkező hozzátartozók is bekapcsolódnak. 

Demens betegeket is fogadnak

A Gondviselés Házában többek között Bukarestből, Dicsőszentmártonból, Medgyesről, Déváról, illetve Szebenből is vannak bentlakók, de előfordult, hogy Izraelből, Svájcból, Németországból hívták fel, hogy szeretnék odavinni idős családtagjukat. Az otthon nagy előnye, hogy demens betegeket is fogadnak. Szakképzett személyzettel dolgoznak, akik folyamatosan képzéseken vesznek rész annak érdekében, hogy hatékonyabban tudják ellátni az időseket, ideértve a demenciával küszködőket is. 

– Belépünk a világukba, nem próbáljuk meggyőzni őket annak az ellenkezőjéről, amit állítanak. A gondozó lányok nagyon ügyesen kezelik őket, ha például haza akarnak menni, semmi gond, kimegyünk velük, sétálunk egyet, majd megérkezünk haza. Levesszük a család válláról azt a terhet, hogy a demenciával járó megnyilvánulások miatt állandóan egymásnak ütköznek, így amikor a családtag bejön, minőségi időt tud tölteni a hozzátartozóval – tette hozzá Magdolna. A búzásbesenyői idősotthon maximális kapacitása 18 ellátott, és kizárólag kétágyas szobák vannak benne. 18 fős személyzettel dolgoznak, akiknek a nagy része helyi lakosok közül kerül ki. Az igazgatónő szerint a kerelőszentpáli önkormányzat anyagi támogatása nélkül, kizárólag a bevételeikből távolról sem tudnák fedezni a költségeket. Szükség lenne az otthon bővítésére, legtöbb 10-15 férőhellyel, amely beruházást – tudomása szerint – tervezi is a kerelőszentpáli önkormányzat. Ennél nagyobb mértékű bővítésben azonban nem gondolkodnak, ugyanis az már a családias hangulat rovására menne.