A dicsőszentmártoni unitárius templom orgonáinak története

Dicsőszentmárton, a volt Kis-Küküllő vármegye székhelye, Marosvásárhelytől 33 km-re, a Kis-Küküllő jobb partján fekszik. Már 1278-ban egy adásvételi szerződés Tycheu (Dicső) Szent Márton néven említi, majd 1322-ben de S. Martino alakban fordul elő a pápai tizedjegyzékben. Neve feltételezi, hogy e szent tiszteletére felszentelt temploma létezett már ebben az időben.

A mai templom építésének idejét a 14. századra teszik. Több változtatáson ment keresztül a különböző építkezési korszakoknak megfelelően. 1910-ben Gvidó Béla egykori dicsőszentmártoni lelkész egyházközségi monográfiájában megjegyzi: „Utoljára 1904-ik évben megujított tornyunkban egy bemeszelt emlékkövet fedeztünk fel, melyen az 1599-ik évszám tündöklik. Ezen emlékkövön a következő felirat áll: H dj. W.R. A.D. 1599”. Az 1803-as püspöki vizitáció jegyzőkönyve részletesen leírja a templom belsejét, a két karzatot is, melyek közül a keletiben állt az éneklőpulpitus: „Másik  Kar p[e]d[ig] a’ Templom Nap Kelet fellől való végiben keresztül 8 tserefa lábakon ugyan tserefa két hoszszabb s’ négy kurtább gerendákon deszka oldallal; s’ ennek veres és zöld festékű párkányzattyával készült, és minthogy az Éneklők számára szolgál, vagyon benne előlről deszkából festékesen készült Éneklő Székis. Előlről p[e]d[ig] oldalán ezen Írás: Implenimi Spiritualibus Canenter et Ballentes Domini Eph. 5v. K17”. A jegyzőkönyvből tudjuk, hogy az éneklőszéknél egy 1747-beli énekeskönyvet is használtak.

A dicsőszentmártoni unitáriusok a küküllői körben elsőkként szereztek be orgonát. 1824-ben a szomszédos völci evangélikus egyházközségtől vásároltak egy használt hangszert, melyet felújítottak. 1825. február 25-én Körmöczi János püspök „generalis vizitatio”-t tartott az eklézsiában, az akkor írt jegyzőkönyv a nemrég vásárolt és felújított orgona leírását is tartalmazza: „1.o. A Templombéli azon Éneklő Kar melly a Templomnak Nap Keleti részében volt Sárga Párkányokkal fejér Lagier Színre festetett, a mellybe egy hat Mutatios, két Sugos Principalos Orgona fejer Lagier színre sárga Párkányokkal és Czirádákkal készíttetett, nagyobb részint ugyan már megkészült, de még tökélletességre nem vitetett tsak ugyan használható, ámbátor köz akarattból lett concurentialis pénzből épülni tsak ugyan  a Cassabolis ment ezen szükségre, amint az 1824-ik D. Visitatio is meg jegyzette”.  75 magyar forint 76 dénárt kölcsönöztek az egyházi közpénztárból, annak ellenére, hogy a főtanácsi határozat tiltotta közpénz felhasználását orgonaépítésre. Ugyanakkor „ez alkalmatosságra tsinaltatott a Karban egy feketén festett ujj Táblais, amellyre a hozzája alkalmaztatott fejer színű rakottaknak ki, vagyon azon Karban az Orgona mellé fenyő Deszkából tsinaltatott fejér ülő Szék is”. 

Az egyházközség levéltárában megtaláltam az orgonafelújítás szerződését:

„Anno 1824 die 8-a Februarii a D.Sz. Martoni Unitaria Ekklesia személlyesse Durugy Pál és mostan Nemes Udvarhelly Székben Köröspatakon lako orgona Tsinalo Spalek János menének illyen Compositiora: Tudniillik véven a D.Sz. Mártoni Unitaria Ekklesia egy orgonát a Völczi Luterana Ekklatol, ennek reparatiojat, ugy mint öt(!) mutatios a Sipoknak jo Compositioju onbol betsületes és tiszta hangokkal léendő meg készítését és egyéb minden hibainak jová tételét fel fogadá Spalek János orgona Tsinálo, ugy pedig hogy e follyo Esztendő Majus honapra végére el készítvén a maga házánál Körispatakban akkor a Sz. Ekklésia is hozatván egy hónap alatt itten tökéletesen bé végezze, ugy hogy consealtatván az orgona jónak találtassék és tisztességesen meg festvén az orgonát is. A melly munkájáért ígére az írt Szent Ekklesiais Spalek Jánosnak penzt 200 azaz kétszáz Renens forintokot 20 á húsz Véka jó Elegy Buzat 20 azaz húsz font Szalonnát, lejövetelére és haza vitelére Szekeret ugy az írt véka Gabonának haza viteléreis ígérén akkor midőn Majus végén az ottan készítendő orgonahoz tartozó portékák utan küld az Ekklésia. Mellyekre mindkét felek magokat le kötelezik 50 azaz ötven R. forint vinculum alatt.” 

A szerződés túloldalán a részletek kifizetéséről tudósítanak. Simén Domokos a küküllőköri orgonákról szóló cikkében azt írja, hogy a mester 140 liter bort fogyasztott el, ez elírás lehet, mivel erre vonatkozó utalást találtam az iratokban.

Az immár orgonán játszó kántortanítónak megemelték a kántordíját: „[...] a presbiterium, a tellyes Eccla képében önkéntesen hajolván megis állíttaték pro futura ez az Orgonistai hivatalanak az meghataroztatott jutalma-rendeltetvén egyszersmind azis, hogy ennekutánna a D. visitatio mint egyéb Competentianak bé szolgáltatására, ugy ennekis mint lett tellyesítésére magok figyelmeket terjesszek ki”. Mégis, ennek kifizetése elmaradt, 1827-ben a mester panaszt emelt az ügyben. Simén Domokos említi, hogy 1830-ban az orgonakészítő mestert visszahívták az orgona megigazítására, de váratlan halála megakadályozta a munka elvégzésében. Koporsójára az egyházközség hat szál deszkát adományozott.

1831-ben felhangolták az orgonát: „24. Az orgonát Concordálo Meisternek Intertentiojára 1 Hfrt. 68 dr.”, ugyanakkor a mesternek 1 veder 4 kupa bort is adtak. A fúvót működtető szíjat 1837-ben cserélték ki. Az 1847. nov. 6-án érkező püspöki vizitáció rossz állapotban találta az orgonát: „[...] a Napkeletiben egy az 1824-Évben készitett hat változatu [...] és ma gyarló állapotban lévő orgona”. 1854-ben az orgonához való patingra 3 forintot adtak. Közben az orgonaszíjat többször kellett cserélni (1857, 1864). A hangszer valószínűleg tönkremehetett, mert 1865-ben egy új orgona vásárlására  adományoztak: „Az Egyház néhány lelkesebb tagja: u.m. Gondnok if. Pálfi András, Szabó An. János, Molnár Gy. János, Pál István, Pálfi Josef, Miklós Mihály, Pál  Josef és Pál Samu, azon szép czélú nemes eszmétől indíttatva, hogy romladozott orgonájok Isten dicsőségére megujítassék, 72 veder borban, önként alapot tettek le azon szerény és méltányos kikötéssel, hogy az említett alap az ők nevekről neveztetve, az egyház gondnoka által külön s mindaddig kezeltessék, míg egy díszes orgona felállítására elégséges leend”. 1865-ben a fúvó javításáért 40 dénárt, a pléhsípokért 3 forint 35 dénárt fizettek. Az egyre sűrűbben érkező boradományokat kiosztották kamatoztatás végett. Érdekes színfolt az egyházközség tagjaiból alakult énekkar, mely évente, karácsonykor pénzt gyűjtött az új orgonára. Gvidó Béla egykori lelkész írja: „Az első énekkkar 1868 évben alakult célul tűzve ki maga elé egy uj orgona készítését. Ez az énekkar az orgona elkészítésével 1874 évben már megszűnt, és pedig a kor tanúi állítása szerint azért mert vezetőjük elbetegedett”. Az 1870-es elszámolásnál rájöttek, hogy „az egyház saját bora és az orgona alap bora az 1868-ik évi beszerzés alkalmával – a hiános kezelés miatt – össze elegyíttetett, mi miatt a számadásban nem kevés zavar állott elé...” A rosszul fizetőket felszólították, és elhatározták, hogy a tartozásokat „ha másként nem lehetne perutján is hajtsa bé a kebli előljáróság”.

1874 nyarán meghívták Takácsy Ignácz marosvásárhelyi orgonakészítőt, hogyu új orgona készítéséről  tárgyaljanak. Az eklézsia egy hatregiszteres hangszert szeretett volna, Takácsy 800 osztrák forintot kért ennek elkészítéséért, a szentmártoniak drágállták, 600-ra szerették volna lealkudni. De „ő indokolja, hogy e leengedést nem teheti, mert akkor kénytelen lenne oly művet készíteni mellyel nagyon megcsalódnék az eklézsia”. Végül határoztak: „Az eklézsia, miután évtizedek óta óhajtja egy szép orgona tételét templomában [...] ha egyébből nem is, de erdejéből csatolni ígért a már meglévő orgona alaphoz (200 forintot, szerk. megj.) csak hogy ez évben orgonája lehessen”. 1874. december 5-én örömmel jelentik  a hangszer beszerzését: „Az egyházi ékszerek szaporodtak egy díszes és kitűnő szerkezetű 6 változatú orgonával, melynek értéke 800 frt. o. é.” Az orgonakészítőnek 260 forintot fizettek ki. A számadási jegyzőkönyvből megtudjuk, hogy a hangszer felállításakor elkelt 7 veder bor, a mester útiköltsége 8 fr. 80 kr. volt, a segédeknek 4 forint ajándékpénzt adtak, és azt is, hogy a kifizetéshez 140 forintot kölcsönöztek a közpénztárból. Az év folyamán összesen 600 forintot fizettek a mesternek. Az irat felsorolja az adományozókat név szerint és az adomány értékét, valamint a mestert élelmezők  és a fuvarosok nevét is. A beígért pénzek nehezen gyűltek, az eklézsia per útján remélte ezeket begyűjteni.

Simén Domokos leírja az egymanuálos, pedál nélküli hangszer diszpozícióját: Principál 8’, Flota major 8’, Bourdon 8’, Principal octav 4’, Fuvola 4’, Mixtura 3 sor, ugyanakkor ismeretlenként jelöl meg két változatot.

 Az orgona a karzat mellvédjében található, az orgonaház kétrészes, timpanonnal van összekötve, fehérre festett, a festés alatt régi fehér festés nyomait fedeztük fel. A játszóasztal homloklapján, üveg alatt, felirat található: „Készítette Takácsy Ignácz orgona-készítő Maros-Vásárhellyt 18[74]-dik évben, Műve 24-dik.” Nagy Lajos énekvezér az orgonaszentelési ünnepségről beszámolót küldött a Keresztény Magvetőnek: „az ünnepély egyszerű, de annál meghatóbb volt”, majd „[…] a vizsgáló bizottság e művet mind alakjára, mind pedig hangjára kitűnőnek találta...”

A következő évben a mester Dicsőszentmártonban járt, valószínű állított az orgonán egyet-mást, az eklézsia a maradék 200 forintot is kifizette neki. 1881-ben kétszer is kellett javítani az orgonafúvót. 1891-ben a templomot javították, ez alkalommal megfestették az orgonát is. A századfordulón, 1900-ban újból a fúvót javították, 9 koronába került. Az 1918-as orgonasíp-rekviráláskor a dicsőszentmártoniak egy kis cselhez folyamodtak orgonájuk sípjainak megmentése érdekében, ezt közölték Kolozsvárral: „1824 – Történelmi emlék. Patronusok áldozatából”. A régi dátum közlése nyilvánvalóan az orgona megmentését szolgálta volna. A püspökség a hadügyminisztériumhoz felmentési kérést küldött, de az intézet „nem találta teljesíthetőnek” a kérést. Enyedi Pál budapesti tanár orgonafelmérő utunk alkalmával megállapította, hogy az orgona homlokzatsípjai és más fémsípjai eredetiek, elképzelésem szerint a válasz a hadügyminisztériumtól későn érkezett, így a sípokat már nem szerelték le. Bár az orgona  ép maradt, 1922-ben mégis megjavították, 3000 lejbe került.

Hosszú évtizedeken keresztül csak az orgonaalap alakulásáról olvashatunk a jegyzőkönyvekben. Egy javításról tudunk egy utólagos említés folytán, dátuma ismeretlen: Péterffy Gyula kolozsvári zenetanár végezte, az egyházközség 2000 lejjel honorálta.

Az 1980-as években állandó kántorcseréről tudósítanak a jegyzőkönyvek. 1985. február 26-án keblitanácsi gyűlésen „Szász Balázs énekvezér afia jelenti, hogy az orgona defektes. Két változat meghibásodott”. A másodszori felhívásra júniusban felvették a kapcsolatot Pánczél Géza marosvásárhelyi szakemberrel, akinek az ádámosi és küküllődombói orgonáknál való munkáját megtekintették, és bár a megjavított orgonák billentyűit nehézkesen működőnek találták, mégis kikérték a véleményét: „Tudvalevő, hogy ezen orgonának 3 váltása néma. Az orgonához szükséges anyagokat nevezett szakember hozza. Mivel az orgona (a harmoniumhoz képest) félhanggal lennebb van hangolva, ezt is összehangolná. A használhatatlan állapotban levő fém vagy fa sípok helyett ujakat tesz. A fa sípokat megtámadta a szú. Védekezés képpen specialis spray-vel szútalanít”. Pánczél Géza neve mellett az abosfalvi Szőke Sándoré is felmerült, az elvégzett munka alapján úgy tűnik, az egyházközség végül Pánczél Géza mellett döntött, bár erre nincs írott bizonyíték. 1986. február 11-én írták: „az elmúlt év folyamán megjavítottuk az orgonát, énekvezér afia igényelte az utólagos kiigazításokat”.

2000-ben újból szükséges lett volna a javítás, a munkát  a brassói kántor, orgonajavító Pálfi Domokosra szerették volna bízni, de végül nem történt meg. 2002-ben újra a meghibásodott orgonáról beszélnek a keblitanácsi gyűlésen: „Nagy Rozália énekvezér: az orgona nem működik a legjobban, de javítása csak ősszel lehetséges”. Az orgonajavításról nincs bejegyzés, csak annyit tudunk, hogy 2003-ban az akkori haranglábi református lelkész végezte el a hangszer behangolását. Jelenleg az orgona nem működik, az egyházközség a javításán gondolkodik.