2020. július 6., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Désfalva Dicsőszentmártontól 13 km-re fekszik, egyike a Vízmellék néven ismert küküllői tájegység falvainak. A helységet 1270–1272-ben említik először az okiratok Hagymás alio nomine Desfalva alakban.

A reformáció idején a falu unitáriussá lett. Az itteni unitárius egyházközségről a legkorábbi adatot a Kénosi Tőzsér János–Uzoni Fosztó István szerzőpáros Egyháztörténet című munkájában találjuk: 1595-ben Szilágycsehi Pál a helyi lelkész neve. A szerzők szerint „a régebbi papok nevét az idő moha temette el”. Az első említett énekvezérmesterek 1646-ban Kökösi György és 1686-ban Ádámosi Ferencz.

Bár nincsenek adataink a reformáció előtti désfalvi templomról, az 1693-as püspöki vizitáció megjegyzi: „végeztetett az is, hogy az jövő Szt. Márton napíg a templom körül való ruinákat megépítessék az curatorok sub poena fl 12.”, ami egy korábban épített templomot feltételez. Ebben az időben az egyházközség kurátora és jótevője Simon Mihály, aki az 1715-ös templomjavítás költségének nagy részét magára vállalta, az egyházközséget több alkalommal megajándékozta. Az ő vezetése alatt, 1721-ben a désfalviak megalkották az egyházközség ún. törvényét, amely kimondta: „Országos pestis és éhség elpusztítván Désfalva magyar lakosságának nagy részét, a pap és mester fizetése erősen megcsökkent. Ezt látván a birtokos nemes urak önként felajánlt évi segedelemmel sietnek az egyházi szükségeinek fedezésére”.

Az 1803-as, Lázár István püspök által vezetett vizsgálószék jegyzőkönyve részletesen leírja a templomot, ebben az orgonát megelőző éneklőpulpitust: „középen a’ Templom piatzán festett Deszkákból való négy Szegeletű Éneklő szék.” Egy 1752-ben készült vagyonösszeírás tételeiben, az éneklőszéken használt textíliákról is képet kapunk: „egy kendő, az éneklő székre valo, kék fejtővel szőt/ Egy éneklő Székre való gyolcs kendő, fejeressel varrott, körül csipkés/ Egy éneklő székre való, zöld selyemmel varrott gyolcs kendő”.

1834-ben a templomot kijavították, „az első bemenetel ez Esztendő Novembere 16-án egy Predicatioval és Uri Sz. Vatsora osztásal ünnepélyesen tartatott meg”.

A renoválás után a désfalvi unitáriusok orgona és szószékkorona készíttetését határozták el. Mindezt azonban nem tudták volna saját pénzükből megvalósítani. 1837-ben a désfalvi Jármi család tagjai tekintélyes összegeket adományoztak e célra: „M[é]l[tósá]g[o]s Sz. Királyi Joseffné Jármi Anna és Tolnai Jánosné Szentiványi Susanna asszonyok, mint a Jármi Miklos Ur maradéki sűrgetik a Néhai által az Orgona készítésére hagyott Contractualis adosság (melyis: Restei János ur következőin fekszik) tettleges felvételére és a szükséges lépések megtételét és az interelt czélra mentől hamarább lejendő fordítását- Ezen tárgy ajánltatván a T[isztelt] D[omesticus] Curator Urnak ugy nyilatkozik, hogy az előlépések már megis vagynak téve”.

Presbiteriális jegyzőkönyvek hiányában szinte semmit nem tudunk az orgonaépítés lépéseiről, és a szerződéskötés körülményeiről sem. 1840 „Karatson havában 15-ikén” a következő bejegyzést találtam az esperesi vizitációs jegyzőkönyvben: „[…] hasonlolag ez Évben készíttetett egy jó ízlésü öt mutatios Orgona, mellyen ezen Irás olvastatik: Nehai Tek. Jármi Miklos Ur és Váro Judith asszon kegyes alapítványokkal egyesített ön adományból Isten dicsőségére szentelte leányok özvegy Sz. Királyi Józsefné Jármi Anna.Anno MDCCCXL. Készítette Szabó János 300 három száz pengő R. forintokért 20= veder borért.”

Az orgonát készítő mesterről Erich Türk orgona- és csembalóművész, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia oktatója ezt írja: „Magyarigenből származott, és 1840-ben Marosvásárhelyre telepedett le. Az aranyosgerendi református templom orgonájában található bejegyzés elárulja, hogy az orgonaépítészetet autodidaktaként sajátította el, és mint »természetes művész« űzte, ezenfelül a Királyi Tábla írnoka volt […] 1840-1858 között általában hátuljátszós barokk stílusú pozitívat épített, több szekrény típussal. Eredetileg csaknem minden hangszere rövid oktávval, a szekrény aljában elhelyezett két ékfúvóval, stecher mechanikával rendelkezhetett, más szóval egy 18. vagy akár 17. századi barokk pozitív összes jellemzőjével.” Simén Domokos szerint pedig „a háromszögű timpanonnal kiképzett, urnákkal díszített homlokzat klasszikus példája Szabó János munkáinak”.

Jegyzőkönyvileg csak egyetlen adatunk maradt fenn az orgonaépítéssel kapcsolatban: az orgona elszállításáért Gyulusán Gligornak 6 magyar forintot fizettek.

A több évtizede szolgáló, de orgonán játszani nem tudó désfalvi iskolamester, Nagy Ferenc, elhelyezését kérte: „Helybeli Oskola mester Nagy Ferentz jelenti, hogy ezen Désfalvi Unitaria sz. Ekklésiában szinte 35 évekig tartó szolgálattya után, melyet a T[e]k[intete]s Patronus Urak és Asszonyok kegye meg nyerésével kívánt folytatni – mostani helyzete s körülményei oda mutatnak, hogy innen mozdulnia kelletik, azért a Tiszt. Superintendentiátol az Aranyosi környékben nyilás adatván illő statiot-instál a’ mit ha megnyerni szerentséje nem lenne. ugyis az írt Székben lévő kitsin Joszágába kíván telepedni.” 1842-ben távozott a faluból, a fogadott orgonistát 1841-ben 10 forinttal honorálták a désfalvi unitáriusok. 

Érdekes bejegyzést találtam az 1847. nov. 21–24. között az eklézsiát vizitáló püspöki vizsgálószéki jegyzőkönyvben: „Az Orgona nyomo Egyénrőlis gondoskodjék a Szent Eklézsia nem lehetvén az Orgonistának mindkét kötelességét folytatni.” A kántortanítók nehéz helyzetéről tanúskodik Séra György egykori désfalvi kántor püspökségnek írt levele: „[…] nagyon keserves az én dolgom, hogy én fizessem a Status költsöntis, és a Császári adotis a semmiből mert 50 ötven 60 hatvan Véka gabonabol baj ruházkodni, adottis fizetni…”

Egyedi eset, hogy az orgonán (megépítése után) 60 évig egyetlen javítási, tisztítási bejegyzést sem találtam. Az orgonákat általában 10-15 évenként egyszer megtakarították, megjavították; a désfalvi orgona kivételt képez. Az első javításról szóló bejegyzés 1900. június 10-éről való, amikor Bartha György orgonajavító mester, Désfalván tartózkodva, az orgona javításáról tárgyalt az egyházközség vezetőségével: „Bartha György orgona építő […] egyezség folytán elvállalja az orgona kijavítását és hangolását, szóval a fúvó, a sípok egész összhangba és jó karbahozását 13 f. o.é. (az az Huszonhat korona) teljes ellátás és szállás adásáért.” A 4 korona előleg átadása után másnap, jún. 11-én nekifogott, és négynapi munka után befejezte a javítást.

Miután rendbe tették az orgonát, az egyházközség egy jól bevált eljárás szerint 1909-ben orgonaalapot hozott létre az esetleges újabb javítások fedezése érdekében: „55. Tíz egyháztagból alakult dalkör Szinte Sándor vezetésével karácsonyi ünnepeken gyűjtött orgona alapra 24 koronát”. Nem volt ez újdonság, hisz egy évtizeddel hamarább, 1899-ben is ezt tették, ily módon 24 forintot gyűjtöttek az orgonajavításra. Az orgonaalapot a désfalvi szövetkezet pénztárában őrizték, 1915-ben 35 korona 11 fillér volt az értéke. Az alap évenkénti módosulását követhetjük az egyházközség számadási jegyzőkönyveiben, 1930-ig, amikor 130 lejt és 25 banit tett ki. Az első világháború idején sem kellett az orgonaalapot felhasználni; a désfalvi orgona homlokzati ónsípjait nem vitték el az 1918-as orgonasíp-rekvirálás idején, a rekvirálást végző Angster cég listáján sem található. Felmérő utunkon Enyedi Pál budapesti tanár eredetieknek találta a homlokzati ónsípokat.

Sándor Gergely désfalvi lelkész 1917-ben a következő leírást küldte a Kolozsvárról érkezett kérdőívre: „Hat regiszter (!), felirat nem olvasható, manual egy. Emlék orgona özv. Szentkirályi Józsefné Jármi Anna adománya. Kis méretű orgona, kevés onötvözetet tartalmaz”.

A világháború után említésre méltó Szinte Gábor énekvezér-tanító kétrendbéli adománya – 1924-ben és 1929-ben – az orgonaalap javára.

Újabb 60 évnek kellett eltelnie, hogy orgonajavításról olvashassunk a jegyzőkönyvek lapjain. 1956-ban az egyházközség lelkésze levélben vette fel a kapcsolatot Péterffy Gyula kolozsvári teológiai zenetanárral az orgonajavítás érdekében. Rá egy hónapra már a kijavított orgonáról számolnak be a keblitanácsi gyűlésen: „24. Lelkész beszámol arról, hogy Péterffi Gyula teol. zenetanár 4 napos munkával beteg orgonánkat kijavította s a kijavított orgonát orgonahangverseny keretében a gyülekezetnek bemutatta. A bemutatón a keblitanács is, de minden egyháztag is meggyőződött arról, hogy orgonánk ismét szépen szól.” A jegyzőkönyv megörökítette az előadáson elhangzott művek szerzőinek nevét: Händel-, Schumann-, Beethoven-, Csajkovszkij-, Bach- és Chopin-művek szerepeltek a műsoron. 

Péterffy Gyula tanár nem igényelt semmit a javítás fejében, de a lelkész javaslatára a begyűjtött búza értékesítése után a pénzt elküldték a kolozsvári zenetanárnak. Még abban az évben a templomi berendezés mellett az orgonát is lefestették, az összmunka 800 lejbe került.

A felújított templomot 1956. júl. 20-án ünnepi istentiszteleten adták át.

Tíz év múlva, 1967-ben ismét javításra szorult az orgona. Szász Dénes bözödi lelkészt bízták meg a javításával és felhangolásával: „Szász Dénes lelkész kifejti, hogy megnézvén az orgonát, úgy találta, hogy nagyon is rászorul a kitakarításra és a felhangolásra. A fuvó is ki van lyukadva s azt feltétlenül ki kell foltozni. A munkáért 500 Leit és a javítás ideje alatt kosztot kér.”

A jegyzőkönyvek egyebet nem említenek a javításról.

Az 1988-as, egyházközségi orgonákról szóló leirat kérdőívére válaszolva Bálint Benczédi Ferenc egykori désfalvi lelkész, jelenlegi püspök, az orgonát használhatónak tartotta, és azt is megtudjuk a kérdőívből, hogy kántor hiányában a lelkész végezte a kántori szolgálatot is.

A legfrissebb, orgonához kötődő bejegyzés 2014. január 26-i, amikor a keblitanácsi gyűlésen ez szóba került: „2. Molnár-Kis Sándor javasolja, hogy a javítást egy olyan vállalkozónak kellene kiadni, akinek szakmája, és utána kell érdeklődni, hogy mennyi lenne a munkálatnak az ára”. A kérést 2015-ben újra megfogalmazták, de megoldás azóta sem született.

A désfalvi orgona regiszterei: Principál 2’, Quint 1 1/3 , Oktáv 1’, Flauta minor 4’ és Flauta major 8’.

Orgonafelmérő utunkon a hangszert, a templomban levő párás levegő miatt, erős szúfertőzésnek kitéve találtuk, állandóan sípolt, több regiszterhúzó be volt ragadva. Az orgonaszekrényben néhány fémsíp el volt törve, és kevés hiányzott.

Jelenleg nem használják az orgonát.

Márk Attila






Kapcsolódó cikkek: