A családon belüli erőszak nem magánügy!

Vezetőképzés Marosvásárhelyen

Tabu-e a családon belüli erőszak? – A családon belüli erőszak megelőzése volt a témája a hét végén az Unitárius Nők Országos Szövetsége és az International Women’s Convocation (IWC) által Marosvásárhelyen megszervezett vezetőképzésnek. Az előadók – dr. László Éva, Moldován Erika és Ljubomir Petrov pszichológusok, valamint dr. Ferenczi Enikő mentálhigiénés szakember, kórházlátogató lelkész – az áldozat és bántalmazó közötti kapcsolat vetületeiről, az agresszió hátterében lapuló okokról, valamint a családon belüli erőszak gyerekekre való hatásáról tartottak rendkívül érdekes előadásokat. A képzésnek a marosvásárhelyi Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégium adott otthont. 

Sajnos a mai napig sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mit kell, mit lehet tenni, ha mi magunk vagy valaki a környezetünkben családi erőszak áldozatává válik. Sokan nem tudják, kihez fordulhatnak, milyen védelmi lehetőségeket biztosít a törvény. Ezért fontos erről a témáról minél többet beszélni, tudatosítani mindenkiben, hogy a családon belüli erőszak nem magánügy, és nem szégyen segítséget kérni. Ez volt a célja a hét végén a Bethlen Gábor Alap támogatásával megszervezett háromnapos, családias hangulatú rendezvénynek is, amelyen a családon belüli erőszak különböző vetületeit boncolgatták olyan szakemberek, akik a mindennapokban áldozatokkal, de ugyanakkor bántalmazókkal is dolgoznak. A műhelymunkák valamint a Nagy Gizella programkoordinátor által vezetett kerekasztal-beszélgetés (melynek az előadók mellett meghívottai voltak dr. Szén Csilla családorvos Hargita megyéből, Dimény József Kolozs-Torda köri unitárius lelkész-esperes, Kiss István pszichológus és Muica Ottó iskolapszichológus) mellett rendkívül érdekes előadások is elhangzottak. 

Miért válhat az elszenvedő elkövetővé? 

– erre a kérdésre próbált választ adni Moldován Erika börtönpszichológus, aki szerint kívülállóként általában annyit látunk, hogy van egy agresszor és egy áldozat, ellenben a munkája során rájött, hogy tulajdonképpen nem ennyire fekete-fehér a dolog. 

Az anamnézisek során kiderül, hogy nincs olyan, hogy valaki csak úgy, egyből agresszív lesz, ennak mindig van egy előzménye, általában gyermekkori traumatikus élmények, rossz családi minták állnak a háttérben. Azt az embert, aki agresszíven viselkedik, valamikor, az életének egy bizonyos időszakában bántalmazták – jegyezte meg a börtönpszichológus. Hogy ennek hatására kiből lesz agresszor és kiből áldozat, az számos tényezőtől függ. 

Mint mondta, általában azok az emberek, akik tartósan szenvednek abuzív kapcsolatokban, már gyerekként megtapasztalták azt, amit szakkifejezéssel úgy nevezünk, hogy szeretetvákuum. Tulajdonképpen egy hiány, amiből kifolyólag majd olyan döntéseket hozhat az ember, amelyek rá nézve hosszú távon károsak lehetnek. Például ha egy nő kislányként látta, hogy az anyját bántalmazzák, valahol azonosul vele, és eldönti magában, hogy ez a nők sorsa, biztosan ő a hibás, ezen nem lehet változtatni, úgy kell viselkedni, hogy elkerülje a helyzeteket, amelyek előidézhetik a bántalmazást. A szakember szerint az agresszió általában agressziót szül, és ha egy ilyen kapcsolatban nő fel valaki, ezt a modellt valamilyen formában továbbviszi. Emiatt sok esetben a válás sem megoldás, ha valahogy ki is szabadul az áldozat a bántalmazó kapcsolatból, nagy a valószínűsége, hogy ugyanolyanba kerül be újból, mivel a probléma nem feltétlenül csak a másik félben keresendő, hanem abban is, ahogyan választja a társát, ahogyan megéli a mindennapjait, ahogyan önmagát érvényesíteni tudja, amit megenged a másiknak. 

Amikor nem pozitívumot mutat a tükör

Az erőszakos magatartási stratégiákról beszélt Ljubomir Petrov pszichológus, aki egykor a bántalmazott nőket felkaroló Artemis Egyesület csapatában az agresszorokkal dolgozott. A szakember szerint nem könnyű tükröt tartani magunk elé, amikor valaki azt gondolja magáról, hogy jó apa, jó férj, kiváló szakember, szembesülnie kell azzal, hogy van egy árnyékrész, ami néha elő-elő bukkan. Az agresszoroknál is tapasztalta, hogy mennyire nehéz nekik szembenézni olyan lelki folyamatokkal, amelyek fájdalmat okoznak. A bántalmazó esetében a legnehezebb az, amikor szembesítik a nemkívánatos viselkedésével; ilyenkor általában igyekszik minimalizálni, kimagyarázni és elfogadhatóvá tenni a tettét, mondván, hogy nem akarta bántani, az áldozat dühítette fel, ittas volt.

Gyakori az is, hogy amennyiben az agresszív viselkedés híre kiszivárog, a bántalmazó próbálja a pozitív képet erősíteni, szövetkezik, vagy szorosabb kapcsolatot próbál ápolni például a feleség szüleivel, így kevésbé lesz hihető az a kép, ami nem felel meg a külső szem által látottaknak. 

A pszichológus rámutatott: a külső szemlélők helyzete sem könnyű, hiszen van egy személy, akit jól ismernek, akivel kapcsolatosan eddig csak pozitív tapasztalataik voltak, és hirtelen előjönnek olyan tartalmak, amelyekkel nem tudnak mit kezdeni. Nehéz szembesülni azzal, hogy bántalmazóan viselkedett, és hitelt adni az áldozatnak. Nehezen módosítjuk a már kialakult képünket egy olyan személyről, akit eddig csak pozitívan értékeltünk. Ezért is van nehéz helyzetben az áldozat, mert nehezebben hiszik el neki, hogy ténylegesen megtörtént a bántalmazás az addig feddhetetlennek tekintett személy részéről. 

Mint mondta, gyakran felmerül a kérdés, hogy milyen lelki profilja van a bántalmazónak. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy műveletlen családból származhat, nem fordulhat elő, hogy egy társadalmilag elismert, valamilyen téren kiemelkedő teljesítményeket elérő ember szexuálisan vagy fizikailag bántalmazzon valakit. Sajnos a valóság ezeket mind felülírja, életkortól, iskolázottságtól, anyagi helyzettől függetlenül bárki lehet agresszor. Azt viszont észrevették, hogy a családi modellnek nagyon meghatározó szerepe van abban, hogy valaki bántalmazóvá válik-e. 

Belső motiváció helyett külső kényszer 

A terapeuta helyzete nehezebb az agresszorral, mint az áldozattal, hiszen kevésbé fordulnak hozzá önszántukból a bántalmazók. Ljubomir Petrov elismerte, nem emlékszik olyan esetre, amikor azért jött volna egy bántalmazó, mert szeretett volna változtatni, anélkül hogy valaki felhívta volna a figyelmét ennek a szükségességére. Olyanra viszont igen, aki azért jött, mert a társa jelezte, hogy valami nincsen rendben, és ha nem változtat a viselkedésén, elhagyja. Ez az egyik helyzet, amikor a bántalmazó kényszerítve van arra, hogy változni próbáljon. A másik, amikor az erőszakos cselekedet megtörtént, és enyhítő körülménynek tekintik, ha terapeutához jár. Ilyen esetekben nehezebb dolgozni velük, mivel hiányzik a belső motiváció, kényszerhelyzetben érzik magukat, és hajlamosak csupán annyi információt közölni a bántalmazásról, amennyit szerintük a szakember ismerhet. Ljubomir Petrov hozzátette, néha kis manipulációs eszközökkel próbálják szövetségessé tenni a terapeutát, ezért fontos a szakembernek, hogy felismerje ezeket, tudjon minél több háttérinformációt arról, hogy mi történt, illetve, hogy tartsa a kapcsolatot azzal a szakemberrel, aki a bántalmazott személlyel dolgozik. 

A pszichológus szerint a bántalmazásnak rendszerint van egy ciklikussága: jellemző, hogy az elején még lelkiismeret-furdalása van az elkövetőnek, megbánja, ajándékokkal próbálja kiengesztelni az áldozatot, megígéri, hogy többé nem fog előfordulni. Következik egy békésebb időszak, ez a szünet az, amelyik általában a reményt szokta táplálni a bántalmazottban. De aztán az eset megismétlődik, és az agresszor egyre többet mer megengedni magának.

Felkiáltójelek már a párkapcsolat elején

A szakember arra is kitért, hogy az abuzív kapcsolatnak vannak figyelmeztető jelei, azaz érdemes felkiáltójelként kezelni, ha a partner elvárja, hogy már az ismerkedési szakaszban is mindig az ő akarata érvényesüljön, őutána igazodjanak, nem veszi figyelembe a partnere véleményét, valamint az előző kapcsolatairól lekicsinylően beszél, befeketíti egykori partnereit. 

A gyerek mint tanú

A családban történő erőszak rendkívül mély nyomokat hagy a gyerekben, akkor is, ha ő maga nincs bántalmazva – hangsúlyozta előadásában dr. László Éva, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Szociológia és Szociális Munka Intézetének adjunktusa, az Artemis – Nők az Erőszak Ellen Egyesület pszichológusa, aki a párkapcsolati erőszak gyerekre való hatásairól szólt. Mint mondta, ezt a témát a nyolcvanas években kezdték csak vizsgálni, addig ezek a gyerekek úgymond „láthatatlanok” voltak, az volt az elgondolás, hogy még kicsik, nem értik, nem látják, ami körülöttük történik. Ellenben már a nyolcvanas években, amikor ezt vizsgálni kezdték, arra a következtetésre jutottak, hogy a gyerekek ugyanannyira vagy még nagyobb mértékben megfélemlítettek, amikor szembesülnek a szüleik pánikállapotával. A lelki sebek közül az egyik legfájóbb, amikor szemtanúja valaki a szerettei ellen irányuló erőszaknak. Ennek a hatásai erősebbek, negatívabbak lehetnek, mint a közvetlen bántalmazásé, amikor magát a gyereket verik meg. 

Dr. László Éva egy vizsgálatot is ismertetett, amelyben mintegy háromszáz gyerekkel beszélgettek, ezeknek a kilencven százaléka ismerte el, hogy tanúja volt a szülők közötti bántalmazásnak, tíz százalékuk pedig, hogy csak hallott róla. Ötven százalékuk volt tanúja annak, hogy az apa veri az anyát, harminc-egy százalékuk kölcsönös erőszaknak, az esetek 19 százalékában pedig az anya bántalmazta az apát fizikailag. A kérdésre, hogy miként reagáltak, a legtöbb gyerek azt állította, hogy kiabált a bántalmazónak, hogy álljon le, segítséget akart hívni, vagy megpróbálta szétválasztani őket. 

– Minél nagyobbak a gyerekek, annál nagyobb valószínűséggel megpróbálnak közbeavatkozni, és ez szorosan összefügg azzal, hogy néha a gyerek is bántalmazottá válik, gyakran nem azért, mert feléje irányul az erőszak, hanem mert védeni akarja a másik felet, így ő kapja a pofont, a rúgást. Tény, hogy időnként olyan helyzetek is vannak, amikor a gyereket bevonja az elkövető az erőszakos cselekedetbe, megnyeri szövetségesnek, és már ketten vannak az áldozat ellen. Vagy éppen a bántalmazott próbálja a gyereket megnyerni magának, mint védőpajzsot, mondván, hogy rád biztos hallgat az apád, téged nem üt meg – magyarázta a szakember. 

A gyereknek, illetve az áldozatnak a beszámolója arról, hogy szerinte milyen hatással volt a gyerekre, ami történt, kevesebb mint húsz százalékban egyezett, jellemző volt, hogy a felnőttek minimalizálták az átélt események gyerekre való hatását. 

Dr. László Éva szerint az, hogy mennyire súlyos az esemény, aminek a tanúja volt, meghatározó a gyerekre gyakorolt hatás tekintetében, és itt nem csak arról van szó, hogy pontosan mi is történt, hanem, hogy azt a gyerek szubjektíven miként élte meg. Lehet, hogy egy pofon csattant el, de a gyerek rettegett, féltette a szülője életét. Minél erősebb a szubjektív félelem megélése, annál erősebb a negatív következmény. 

Ha nincs is jelen a bántalmazásnál, hanem a másik szobában tartózkodik, nem tudja pontosan, mi történik, de hall dolgokat, és társít hozzá egy fantáziaképet. A gyerek életkorától, érettségi szintjétől is függ, hogy miként rakja össze a képet arról, hogy mi történik a másik szobában. Majd látja a következményeket: a véraláfutásokat, a kisírt szemet, a sérüléseket álcázni próbáló sminket, és ha megkérdezi, mit történt, a válasz általában az, hogy semmi. Nagyon nehéz ezt neki feldolgozni – mutatott rá a szakember. 

Fordulópont: amikor betelik a pohár

A pszichológus azokról a 2012-es vizsgálatokról is beszámolt, amikor interjúk útján azt próbálták kideríteni, hogy mikor veszik rá magukat a bántalmazott nők arra, hogy kilépjenek, segítséget kérjenek. A nők válaszai alapján két fordulópontot sikerült azonosítani: az egyik, amikor úgy érezték, hogy életveszélyben vannak, vagy éppen rádöbbentek, hogy egy hajszálon múlott, hogy ők maguk nem követtek el emberölést védekezésképpen. A másik fordulópont pedig az volt, amikor a gyereket is bántotta az agresszor. 

 Továbbvihetik az erőszakos mintát

Azoknál a gyerekeknél, akik családon belüli erőszak közepette nőnek fel, gyakori a szorongás, a depresszív tünetek, az érzelmi, illetve viselkedési zavarok, valamint az agresszivitás, gyakrabban áldozatai és/vagy elkövetői erőszakos cselekedeteknek. A bullying (iskolai bántalmazás) tekintetében is sokkal nagyobb a kockázata annak, hogy egy ilyen családból származó gyerekből elkövető vagy áldozat válik. 

Ugyanakkor ezek a gyerekek gyakrabban kínoznak állatokat, mint az erőszakmentes családban felnövő társaik. Egy 2019-es vizsgálat, ami a szakirodalomban világszerte megjelent kutatások eredményeit elemezte a szülők erőszakos kapcsolatának „átörökítését” illetően a gyermekek párkapcsolatára, azt mutatta ki, hogy a lányok esetében legalább négyszer, de akár tizenháromszor is nagyobb lehet a kockázat, hogy erőszakos párkapcsolatba kerüljenek, míg a fiúk esetében ez az érték öt-hat.

Az előadó felhívta a figyelmet arra is, hogy a törvények szerint, ha egy kiskorú ellen felmerül a rossz bánásmód gyanúja, minden gyermekekkel dolgozó szakembernek kötelessége az esetet jelenteni a gyermekvédelmi hatóságoknak, hogy a bántalmazásnak minél hamarabb elejét vegyékl és a hatásait kezeljék.

 Az átörökítés megszakítása

Habár a szülők erőszakos párkapcsolatának kitett vagy a családban bántalmazott gyermek sok szempontból sérülékeny lehet a további bántalmazások elkövetése vagy elszenvedése, az érzelmi vagy viselkedési zavarok tekintetében, sok gyermeknél ezek kialakulását sikerül megelőzni. A védő vagy reziliencia tényezőkbe egyéni, családi, kapcsolati és társadalmi tényezők egyaránt közrejátszanak. Ezek közül kerültek bemutatásra pl. a gyors segítségnyújtás, a bántalmazás feltárását követő hatékony beavatkozás, ami az erőszakhelyzet megszüntetését eredményezi, illetve a hatások kezelését; a gyermek számára jelen levő, legalább egy felnőtt bizalmi személy; a szorongás, frusztráció, düh kifejezésének pozitív lehetőségei – sport, relaxáció stb., egyéntől függően; az úgynevezett „békeszigetek” létezése a gyermek életében – ahol biztonságban, nyugalomban van, ahol feltöltődhet, sikerélménye lehet.

 A képzés második felében az elméleti kérdéseket a gyakorlati kérdések váltották. A szakemberek a résztvevőkkel körbejárták a törvény és a szociális hálózati rendszer adta lehetőségeket. A résztvevők többször is felvetették a kérdést, hogy ki védi meg a bántalmazottat. Ki védi meg a segítőt, a pedagógust, a családorvost, a szomszédot, ha megpróbál segíteni a bajbajutottnak? A következtetések alapján még nagyon sok a tennivaló. Vannak törvények, de csak részben jelentenek megoldást, és néha azon illetékeseknek a felkészültsége is hiányos, akiknek alkalmazniuk kellene ezeket. A képzés szórólapszerkesztéssel zárult. A szórólap célja nemcsak a figyelemfelkeltés, hanem minden olyan hasznos információt tartalmazni fog, ami segítséget nyújthat adott esetben. Többek között a 0800-500-333, a családon belüli erőszak országos segélyhívó számát.