2021. május 15., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Uniós források teszik lehetővé a beruházásokat

A Maros Megyei Tanács múlt heti soros ülése után Péter Ferenc tanácselnök az idei évre elfogadott költségvetésről tájékoztatta a sajtót. A tanácselnök az idei évet a tervezés évének nevezte, az elkövetkező években a tervek megvalósítására kell összpontosítani.


Új szerződést kötnek a Kultúrpalota felújításának folytatása érdekében.       Fotó: Nagy Tibor



Közel 500 millió lejből gazdálkodik a megye

A múlt héten elfogadott megyei költségvetés összesen 924,6 millió lej. A keretösszeg több mint 45 százalékát a kórházak működtetésére fordítják, amit az állami költségvetésből fedeznek. A megyei tanács idén közel 500 millió lejből gazdálkodik. Ebből 62 millió lejt a tavalyi költségvetésből utaltak át az ideibe. 

– A büdzsé összeállításánál három alapelvet tartottunk szem előtt: az első az egészségügyi intézmények további korszerűsítése, a második az európai uniós alapok hatékony lehívása, a harmadik az elkezdett beruházások folytatása és befejezése. Beruházásokra több mint 74,5 millió lejt fordít a Maros megyei önkormányzat, a működési költségekre 326 millió lejt, az uniós pályázatokra 99,5 millió lejt kapott Maros megye. Az elmúlt időszak bebizonyította, hogy az egészségügyi beruházásokat prioritásként kell kezelni, ezért fordítunk nagy figyelmet a a hatékony kezeléshez szükséges korszerű eszközök beszerzésére. Az egészségügyi intézmények 10 millió lejt kapnak javításra és fejlesztésre. Az onkológiai klinika felújításához 1,5 millió lejt utalunk ki a 12 millió lejes összértékű beruházás utolsó fázisára. A klinikát május folyamán átadjuk, és a kezelés a felújított klinikán folytatódhat – mondta a tanácselnök. 

 A nyári költségvetés-módosítás hozhat kiigazítást 

– Sajnos, a hozzáadottérték-adóból visszaosztott összeg 53 millió lejjel kevesebb, mint tavaly, ami elég nagy hiány a megyei költségvetésben, még akkor is, ha valamivel több pénz jutott a szociális és gyermekvédelmi igazgatóság költségeinek fedezésére. Reméljük, hogy az év közepén, július-augusztusban a költségvetés-módosításkor kiutalják a hiányzó összeget. Ha nem, akkor gondban leszünk a teljes évi költségek fedezésével – fogalmazott Péter Ferenc. 

Kilenc beruházás van folyamatban

Annak ellenére, hogy az idén kevesebb pénzből gazdálkodhat a megyei tanács, az uniós források lehetővé teszik új beruházások elkezdését, ezért idén minél több tervet kell előkészíteni az alapok lehívására. Jelenleg kilenc uniós pályázat kivitelezése van folyamatban a megyében, ezek összértéke közel 100 millió lej.

– A természettudományi múzeumban meg volt a műszaki átadás, jelenleg a berendezésen dolgoznak, s rövidesen ezt az intézményt is át lehet adni. A Kultúrpalota felújításának folytatása érdekében az új szerződés megkötésén dolgoznak. Nagyberuházás még a Nyárádtő–Dicsőszentmárton közötti út felújítása, ahol nagyon jól haladnak a munkálatokkal, továbbá a Segesvár–Szentágota közötti útszakasz korszerűsítése is, ahol szintén nagyon jól haladnak – tájékoztatott az elnök. 

Az utak korszerűsítése folytatódik

Idén is fontosnak tartják a megyei úthálózat karbantartását és korszerűsítését, erre 62,5 millió lejt szánnak. Folytatják a Szászrégen–Laposnya–Hargita megye határa közti 12 km-es szakasz felújítását, útpadka kialakítását, árkok karbantartását a Marosvásárhely– Nyárádszereda–Sóvárad–Hargita megye határa közti szakaszon. 

Idén további három nagy útszakasz felújításának műszaki terve készül el: a Nyárádtő–Ákosfalva közti szakaszra, a Marosvásárhely–Mezőbánd–Mezősályi– Nagysármás–Beszterce-Naszód megye határa közti szakaszra, továbbá a Marosvásárhely–Sóvárad–Hargita megye határa közti szakaszra.

2,1 millió lej támogatás a civil szervezetekben

A tanácselnök bejelentette, hogy a Maros Megyei Tanács elfogadta a nemkormányzati szervezetek idei támogatási keretét, ami 2,1 millió lej. Ezt a civil szervezetek kulturális, egyházi, szociális, sport- és ifjúsági tevékenységeinek finanszírozására fordíthatják. A pályázatokat rövidesen meghirdetik.