Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Kétszáznyolcvan éve, 1743. szeptember 8-án halt meg Károlyi Sándor kuruc tábornagy, a Rákóczi-szabadságharcot lezáró 1711-es szatmári béke egyik létrehozója és kuruc részről aláírója, a Károlyi-család vagyonának és hatalmi állásának megalapozója. Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga:
Károlyi László báró és Sennyey Erzsébet bárónő gyermekeként a családi birtokon lévő olcsvai kastélyban látta meg a napvilágot 1669. július 2-án. Apja Szatmár vármegye főispánja volt, és a környék egyik legtekintélyesebb urának számított. Háromévesen elvesztette édesanyját, hat kiskorú testvérével együtt Munkácsra került. Itt kezdte a tanulmányait, majd Ungvár, Szatmár, Kassa, Pozsony következett. Apja 17 évesen hazarendelte, hogy kiházasítsa, ő azonban maga akart feleséget választani. 1687-ben feleségül vette Barkóczy Krisztinát, aki élete során hű támasza maradt.
Húszévesen, apja halála után annak egyetlen, még életben lévő fiaként Szatmár vármegye főispánja lett. Hivatalában keményen fellépett a rendek érdekeit veszélyeztető császári tisztekkel, de a végvárrendszer felbomlása után szélnek eresztett vitézekkel és szökött jobbágyokkal, a bujdosókkal szemben is. 1697-ben, a hegyaljai felkelés kitörése előtt elfogatta a mozgalmat szervező Esze Tamást, bár a lázadás leverése után hamarosan szabadon engedte.
A Rákóczi-szabadságharc 1703-as kitörésekor ismét szembekerült Esze Tamással, amikor a vármegyei hadak élén a kárpátaljai Dolha közelében szétverte a kuruc csapatot. De amikor II. Rákóczi Ferenc fejedelem hazatért, és a szabadságharc élére állt, Károlyi maga is a felkelőkhöz csatlakozott, döntésében az is szerepet játszott, hogy addigra az udvar bizalmát is elvesztette. Az akkor még zömmel jobbágyi erőkre támaszkodó Rákóczi megörült érkezésének, és rögtön kinevezte „a mezei hadak generálisának.” 1704 elején így ő kapta meg a Dunántúl meghódításának a feladatát. Az év nyarán Szentgotthárd mellett ugyan győzelmet aratott, de 1705 márciusában Kiliti (ma Balatonkiliti) mellett súlyos vereséget szenvedett a császári seregtől. Az 1705-ös szécsényi országgyűlésen szenátorrá választották, és a már tábornagy és tiszántúli vezénylő generális az erdélyi hadak élére került, ám Rákóczi terveit sem 1706-ban, sem 1708-ban nem tudta megvalósítani.
Miután 1710 januárjában a végkimerülés szélén álló kurucok Romhánynál elszenvedték utolsó komoly vereségüket, Károlyi úgy látta, a háború folytatása már semmi hasznot nem hozhat Magyarország számára. Igyekezett Rákóczit rábeszélni a békekötésre, hogy a harcot minél kedvezőbb feltételekkel fejezhessék be. Az 1711 februárjától Lengyelországban tartózkodó fejedelem, aki igazából csak időt akart nyerni, Károlyit bízta meg, hogy tárgyaljon Pálffy János császári fővezérrel, akivel 1711. április 29-én egyezségre is jutott. A békeokmányt másnap Szatmárnémetiben írták alá a szövetkezett rendek és a király képviselői, a kuruc seregek május 1-jén a majtényi síkon letették a fegyvert. A szatmári béke olyan kompromisszum volt, amely évszázados háborúskodásnak vetett véget a magyar rendek és a bécsi udvar között. Amnesztiát és vallásszabadságot biztosított, elismerte a különállóan kezelt Magyarország és Erdély alkotmányát, az országgyűlés rendszeres összehívását. A nemesség hűséget esküdött a Habsburgoknak, akik viszont ígéretet tettek az ország szabadságjogainak tiszteletben tartására. Bár megszűnt az erőszakos központosító politika, a nemesi kiváltságok visszaállításával eltörölték a korszakban példa nélküli és előremutató olyan intézkedéseket, mint a közteherviselés és a jobbágyfelszabadítás.
Károlyit az új király, III. Károly altábornaggyá és gróffá nevezte ki, majd élete vége felé Mária Terézia tábornagyi rangra emelte, ezzel elnyerte a legmagasabb katonai rangot is. Károlyi részt vett az 1716–18-as Habsburg–török háborúban, ahol a magyar katonaság egy részét irányította. Jelentős érdemeket szerzett a háborúkat követő újjáépítési munkálatokban, számos bujdosó kuruc részére eszközölt ki hazatérési engedélyt, birtokain nagyarányú telepítéseket hajtott végre, iskolákat, templomokat és kórházakat alapított. A Szatmár megyei Erdődőn hunyt el, Kaplonyban a családi kriptában helyezték örök nyugalomra.
A Károlyi-család az ő révén vált az egyik legvagyonosabb és legbefolyásosabb arisztokrácia családdá. Önéletírása, naplójegyzetei és levelezése feleségével és Rákóczi Ferenccel megmaradtak, nyomtatásban is megjelentek. Szobra található a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Olcsvaapátiban és a nagykárolyi kastély előtt. 2019-ben születésének 350. évfordulója alkalmából konferenciát rendeztek a vele kapcsolatos legújabb kutatási eredmények bemutatására, hogy ezzel is hozzájáruljanak a – Rákóczi-szabadságharcban betöltött szerepe miatt sokáig árulóként megbélyegzett – politikus körüli tévhitek eloszlatásához. (MTI)