2024. july 4., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Vizes” vizsga

Harminchat évvel ezelőtt, amikor egy márciusi estén Bukarestben megmozdult az épületek alatt a föld, a Román Televízió magyar adásának a munkatársa voltam. A rengés idején a fővárosi tévés üvegpalota egyik földszinti vágókabinjában dolgoztunk.

Harminchat évvel ezelőtt, amikor egy márciusi estén Bukarestben megmozdult az épületek alatt a föld, a Román Televízió magyar adásának a munkatársa voltam. A rengés idején a fővárosi tévés üvegpalota egyik földszinti vágókabinjában dolgoztunk. Az első percek iszonyú rettenete után az akkor még a diktatúra nyomása alatt sínylődő köztelevízió megkezdte a maga külön életét. Fenekestől felfordult a korábban ránk erőszakolt rend, mindenki utasítások nélkül is tette a dolgát: éjjel-nappal a romok környékén voltunk, és mint a szorgos hangyák, szüntelenül hordtuk be a híreket a központba. Tehát pontos fogalmam van arról, hogy vészhelyzetben hogyan kellene működnie egy tévés garnitúrának. Persze, a nagy szabadság csupán pár napig tartott, utána ismét elindult a szigorú utasítások áradata.

Tavasszal, amikor az irdatlan hótömeg néhány napra megbénította Magyarország jó részét, a köztelevízió és sajnos a rádióadó is jóval az elvárás és a lehetőségek szintje alatt teljesített. Ezt bizonyára az MTVA médiahatóság vezetősége is belátta, ezért az árvíz idején próbáltak az első perctől a helyzet magaslatán lenni. Csakhogy egy szigorúan felülről irányított intézményben – vélem – nem magától értetődő dolog spontánnak lenni. Hogy, hogy nem, pontosan a „vizes” napok idején, június 8-án látott napvilágot az egyik legolvasottabb magyar hírportálon, az index.hu-n a D. Tóth Krisztával készült hosszú interjú, amelyben a tévés személyiség megindokolja, miért adta be kétszer is lemondását a közszolgálati televízió vezetőségének. Idézem: „A kormányváltás után fokozatosan alakult át a helyzet a szerkesztőségben. (Ekkor az MTV híradósa volt a hölgy. Szerk. megj.) Amikor egyszer csak azt láttuk, hogy egy szerkesztőségi ülésre úgy érkezik meg a hírigazgató, hogy napi üzenet van és ahhoz kéne hírt gyártani, nem pedig az a kérdés, hogy mik a napi hírek, és azt hogyan fogjuk feldolgozni, akkor kezdtük el észrevenni, hogy nagy baj van.”

Nos, bármennyire rendhagyó és természetellenes volt a helyzet az anyaországban az árvíz idején, néha az embernek nézőként az volt az érzése, hogy a köztelevízió háza táján ez a trend a legforróbb helyzetekben, órákban sem szűnt meg létezni. A leginkább a múlt pénteken este lehetett tetten érni a felülről irányítottság tényét. Az éppen esedékes Legenda című, könnyűzenei sztárokat „fényező” műsor pergett a képernyőn, amelyet – egyébként igen helyesen – rendkívüli híradóval szakított meg az éppen szolgálatos hírszerkesztő stáb. Csakhogy… az aktuális tények, újdonságok pár perces összefoglalója helyett egy kínosan hosszúra nyúlt, mintegy félórás híradót láthattunk, amelyben kétszer ismételték meg szóról szóra Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató hosszú sajtónyilatkozatát, majd a gátakon levő, élőben kapcsolt tudósítóktól egyazon híradón belül több ízben újabb és újabb információkat követeltek a műsorvezetők, miközben világos volt, hogy ők első jelentkezésükkor mindent, de mindent elmondtak az adott szituációról. Így kínos irulás-pirulás, nyögdécselés, végül egy professzionálisnak egyáltalán nem minősíthető egyveleg lett a híradóból. Bizonyára a felsőbb helyről érkező utasítás így szólt: fél órát kell beszélni arról, hogy Győrújfaluból kitelepítik az embereket.

Természetesen az ilyen kínos pillanatoktól eltekintve a magyar közrádió és -televízió az árvíz idején sokkal jobban vizsgázott, mint a tavaszi hóförgeteg alkalmával. Ez legfőképpen azoknak a tudósítóknak köszönhető, akik éjt nappallá téve kint voltak a legkritikusabb helyszíneken.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató