hétfő, június 18, 2018

Vidék

A strand 10 és 18 óra között tart nyitva, 13-15 óra között pihentetni kell a tavat. 

Fehér-piros muskátlitenger, petúniák, verbénák, árvácskák és még megannyi nyári szépség várakozik a disznajói Bálint Márta fóliasátraiban.

Kilenc magyar nyolcadikos vett búcsút a múlt héten a marosvécsi Kemény János Általános Iskolától. A tegnap kezdődött kisérettségin valamennyien részt vesznek – tájékoztatott Béres Imola igazgató.

Ottjártunkkor nagy volt az izgalom a marosvécsi neuro-pszichiátriai rehabilitációs központban. Aznap érkeztek meg a holland fiatalok, akik már a találkozás első órájában zenés, táncos együttlétre hívták a központ lakóit. 

 Marosvécsen két nagy projekt van folyamatban: az egyik az ivóvízhálózat kibővítésére, a másik az aszfaltozásra vonatkozik. 

Szerdán, június hatodikán hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal ünnepelték meg a marosszentgyörgyiek a nemzeti összetartozás napját.

Hatodik alkalommal tartják meg idén június 23-24-én a Marosszéki Lófuttatást Erdőszentgyörgyön. 

Az előttünk álló hétvégén ünnepel Szováta: idén is háromnapos rendezvénysorozatot szentelnek a Medve-tó „születésének”, egyúttal városnapi fergeteges bulit is csapnak a sóvidéki fürdőhelyen. 

június 24-én, vasárnap

A dicsőszentmártoni Traian Általános Iskola udvarán kellemes látványt nyújtanak a nemrég kialakított zöld szigetek. 

A faluközponti parkban mintegy kétszázötven gyerek örülhetett, de számos kisgyermekes család is kilátogatott.

Nemrég a 150 éves karéneklés jubileumát ünneplő Nyárádszereda volt a házigazdája a Küküllői Református Egyházmegye gyülekezeti kórusai találkozójának.

Az iskolának 420 tanulója van, az alsó tagozaton négy román és három magyar osztály működik, az udvarfalvi Farkas Jenő iskolában két összevont magyar osztály van, a negyedikesek a szentannai iskolába járnak. 

A nyárádremetei VitaPlant Kft. gyógyteák mellett fűszer-ecetet állít elő, alaptermékük pedig a sütőtöknektár. Saját recept alapján készített erdélyi biotermékeiket a magyar kormány is díjazta. 

Jelentkezési határidő: 2018. június 29., péntek 12 óra. 

Szakembert keresnek az urbanisztikai osztályra 

Beszélgetésünk során elmondja, hogy munkásvállalkozónak tartja magát, aki az 1990-es években Magyarországon tanulta az üvegesszakmát.

Vidám zsivajban ünneplik a gyermeknapot a korszerű szentannai napközi otthon udvarán. 

A községközpont legnagyobb értéke, igazi gyöngyszeme a 13. század második felében román stílusban épült templom, amely a 16. század közepén vált a gyülekezettel együtt reformátussá. 

Idén újabb pályázatokat nyújtottak be a BGA-hoz: a 14. századi műemlék templom felújítására 800 ezer forintot ítéltek meg számukra. 

június 8–10. között

Pünkösd másodnapja hagyományosan a backamadarasi református közösség és a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium közötti találkozás időpontja.

Szászrégenben június 20-án 19 órakor az Eugen Nicoară Művelődési Házban rendkívüli hangverseny keretében díszpolgári címet adományoznak Virginia Zeani szopránénekesnek. 

Vasárnap huszonhetedik alkalommal emlékeztek Szabédi Lászlóra Szabédon.