„Rég nem ünnepeltem…”

Versszületésről, előhangként vagy ironikus, tréfás ellenjátékként „működő” mottókról, a szavalt és megzenésített költemény igazáról és esetleges torzulásairól esett szó többek között a 46. Látó Irodalmi Játékokon, Kovács András Ferenc York napsütése zengő tombolás című verseskötetének telt házas bemutatóján. Az irodalmi találkozások törzshelyén, a G Caféban Láng Zsolt hívta könnyedségében, időnként kétszólamúságában izgalmas beszélgetésre a költőt. 

 

Az est házigazdája, mintegy mottóként, KAF Szatmárnémeti színpad című versével vetítette előre a párbeszéd hangulatát: „Oltották rád a színház/ Fényeit? Féltél,/ Vacogtál vaksötétben,/ Néma színpadon?/ Gyújtották-e szemedbe/ A fényszórókat/ Újra?… S világított-e/ Teljes életed?”, majd az akár kétszeresen, háromszorosan mottózott lírai alkotások miértjével indította a társalgást. 

– Amikor fiatal voltam, akkor kezdett el hódítani a mottózott vers. Az előttünk járó nemzedék brahiból írt mottót az alkotásaihoz… A mottó nem mankó, hanem más világokat von be ugyanabba a versbe, teljes világversi horizont – fejtette ki KAF, Szőcs Géza, Szilágyi Domokos, illetve az angolszász líra hatását is megemlítve. 

 A „második körben” Láng Zsolt a színház és a vers világát közelítő, két részre tagolódó verseskötet végén található jegyzetekre kérdezett rá. 

– Honnan ez a pepecselő munkamódszer, amely azáltal, hogy megkeresed, hogy ki mindenki írt egy bizonyos témakörben, egyféle haladás is az időben?

– Amellett, hogy színházban nőttem fel, apám egy olvasott bölcsész ember volt. Így alakult ki bennem, hogy olvasottnak kell lenni. Ugyanakkor ez egy válogatott kötet, az első 32 vers 1980-tól 2014-ig íródott, azokat jegyzetelni kellett – mondta Kovács András Ferenc, majd azt is hangsúlyozta, hogy a mottókban megidézett költők nevét mindig feltünteti, a más munkáját ugyanis nem szabad elvenni. Munkamódszere kapcsán a meghívott azt is elárulta, hogy rendszerint memorizálja, és csak azután, kézzel írja le a születő verssorokat, a számítógépes beírásra pedig csak az alkotói folyamat legvégén kerül sor. 

– Az iskolában mindig gyűlöltem diktálás után írni, így, míg a tanár tollbamondott, szürrealista, dadaista verseket írogattam a füzetbe. A filológiai jegyzetelésre a négy év Kolozsvár erősített rá.

Versei születésére – van egy ritmus, amihez szavak kellenek, vagy fordítva, a ritmushoz jön a forma? – kérdezte Láng Zsolt – KAF így emlékezett:

– Verse válogatja. Felírom magamnak, hogy mi érdekel, de ez mindig mozog. Néha egy dallamból, egy képből jön ki a megfelelő forma, a nyelv, ami nem is az én nyelvem, hanem a versé.

A forma-, illetve gondolatvilág felsőbbrendűsége kapcsán Láng Zsolt megjegyezte, hogy hallott olyan színészt KAF-verset szavalni, aki már a költő nevét is úgy ejtette ki, mint egy fennkölt gondolatot.

– Ez a baja a magyar versértésnek. Gondolatokra próbálják lecsupaszítani azt, amit olvasnak. Pedig a nyelv variációi gyönyörűen betöltik a verset – mondta Kovács András Ferenc, aki a megzenésítéseket illetően leginkább a Kaláka és Sebő Ferenc munkáját érzi összhangban alkotásaival. 

A születendő művekbe becsúszó, később létjogosultságot nyerő bakikról KAF így vélekedett:

– Egyszer melléüt az ember, aztán nézi, nézi, és végül megtetszik neki. A túl sima formát nem szeretem, nem szoktam lecsiszolni a verset, mert abban van unalmas… Azért van a vers, hogy kicsi stiklik legyenek benne. Lehet, hogy úgy tűnik, hogy olyan dísztelen, szürke, mint egy fürdőszobában nyitva felejtett koszos csap, de ez egy kigondolt dísztelenség is lehet.

A kötet második részének hétköznapi témájú verseire rímelő színházi tárgyú, sekszpirályi költemények között több alkotás valamilyen ünnepi pillanathoz, születésnaphoz, gyermek születéséhez kapcsolódik. Van ünnep a versíró pillanatban? – kérdezte ennek kapcsán a beszélgetőtárs.

– Van, de rég nem ünnepeltem – jegyezte meg KAF. – A vers ünnep. Megközelítünk valamit, sikerül elkapni valamit a nyelv mozgásából. 

A továbbiakban a nyugatos magyar költészetről is szó esett, amely Kovács András Ferenc szerint nem volt zsákutca, a magyar irodalom huszadik százada ugyanis nagyon gazdag volt, és a huszonegyedik is az, de nem biztos, hogy az embereket érdekli a költészet. KAF hagyatékában több száz vers várakozik, csak Lázáry René Sándor 

„tollából” ötszázegynéhány, és a 2027-es jövőinterjúban előre vetített drámák is már érnek a költőben. A Játékok végén a York napsütése zengő tombolás világából villantott fel pár képet a költő.