péntek, október 20, 2017

Nagyboldogasszony napja

Augusztus 15. Nagyboldogasszony, azaz Szűz Mária mennybevételének napja, a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe, egyben Magyarország patrónájának ünnepe.

Nagyboldogasszony, Szűz Mária mennybevétele (Assumptio beatae Mariae Virginis) legrégibb elnevezése: dormitio (elalvás) vagy pausatio (elpihenés) Mariae, azaz Mária elszenderülésének, halálának a napja. Szűz Mária mennybevételének dogmáját, amely szerint Jézus anyja földi életének befejeződése után testével-lelkével együtt felvételt nyert a mennybe, föltámadt Fia dicsőségébe, 1950. november 1-jén hirdette ki XII. Pius pápa Munificentissimus Deus (A legbőkezűbb Isten) kezdetű apostoli konstitúciójával.

Az ősegyházig nyúlik vissza a hagyomány, hogy Jézus Krisztus nem engedte át a földi enyészetnek édesanyja, Mária holttestét, hanem röviddel halála után föltámasztotta, és magához emelte a mennyei dicsőségbe. Az ünnep meglétéről a 7. századtól tanúskodnak írásos emlékek, Mária mennybe-

vitelét 847-ben IV. Leó pápa tette hivatalos ünneppé. Magyar elnevezése az 1446. évi Müncheni Kódexben tűnik fel először: „Marianac fel menbe vetele”. Napjainkban az ünnep Jézus édesanyja mellett tágabb értelemben minden édesanyának, minden nőnek szól, akik a nőiség méltóságát viselik.

Mária halálának és mennybemenetelének története kedvelt témája volt a középkori egyházi művészetnek, a kódexirodalomnak, a vallásos népkönyveknek, az epikus énekeknek. A hagyomány szerint Jézus három nappal előbb tudatta anyjával halála óráját. Mária testét az Olajfák hegyén vágott sziklasírba fektették, temetésére az apostolok felhőkön érkeztek a világ különböző tájairól. Tamás csak harmadnapra jelent meg, és miután látni akarta az elhunytat, felnyitották a sírt, amelyből kellemes balzsamillat áradt. A koporsó viszont üres volt, csak halotti leplek voltak benne. Míg az apostolok ezen álmélkodtak, az égbolton megpillantották Mária testét, amint az angyalok énekhang kíséretében a mennyekbe emelik.

Magyarországon Szent István király avatta ünneppé Nagyboldogasszony napját. Az államalapító király minden évben augusztus 15-ére hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot, hogy törvénykezést tartson. Élete vége felé, már betegen, ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, és 1038-ban ezen a napon halt meg. A felajánlás nyomán a magyar közjogban is érvényesült a Regnum Marianum-eszme, amely szerint Magyarország Mária országa, így a magyar államiság a kezdetektől összefonódik a Mária-kultusszal. Nagyboldogasszony ünnepe egyben Magyarország patrónájának napja is, a Mária-kegyhelyekre való zarándoklatok, körmenetek, búcsúk ideje. Nagyboldogasszony napjának és a nem sokkal későbbi Szent István ünnepének időszakát a hit és a nemzeti összetartozás tudata tölti ki.

Nagyboldogasszony napjához számos legenda és népszokás fűződik. Mindenekelőtt ilyen a Mária-virrasztás magyar hagyománya, amely azon a hiten alapul, hogy e napon a napfelkeltében meg lehet látni a „Napba öltözött asszonyt” (mulier amicta sole), akiről az Újszövetség a Jelenések könyvének 12. fejezetében tudósít. A másik ismert hagyomány a virágokból összeállított Mária-koporsó készítése vagy a virágszentelés. A megszentelt illatos füveket és virágokat később a halott koporsójába tették, hogy Máriához hasonlóan ő is dicsőségre jusson, olykor az épülő ház alapjába, másutt a csecsemő bölcsőjébe vagy a fiatal pár ágyába helyezték.

A népi kalendáriumban a „két asszony köze”, azaz az augusztus 15. (Nagyboldogasszony) és szeptember 8. (Kisasszony napja) közötti időszak varázserejűnek számít. Ekkor kellett szedni a gyógyfüveket, kiszellőztetni a téli holmikat, a ruhaféléket, hogy a moly beléjük ne essen. A termékenységvarázsláshoz kapcsolódott, hogy ilyenkor „ültették a tyúkokat”, hogy az összes tojásukat kiköltsék, gyűjtötték a mészben sokáig elálló „két asszony közi” tojást. (MTI)