Myrol Agárd: Csak nézlek
Csak nézlek szótlan téged ki álmom, s a világ legszebb virága voltál.
Csak nézlek szótlan téged
ki álmom, s a világ legszebb virága voltál.
Most az idő rajtad ráncolgatja
elhervadt, nyögdécselő éveit.
És önmagam, kiért eddig úgy rajongtál,
és minden részembe szerelmes voltál,
köhincsélő csoszogásom hallgatod,
ahogy az alkonyat az ablakunkon kukucskál.
Hol van az ifjú tűz, a lángokba bújtatott parázs
eget, s világot rengető múlhatatlan varázs?
Mozdulatlan ernyedt szárnyak visszhangja
töri fel az emlékek fakuló mosolyát.
Már csak lihegő sóhajok járják körbe szobánk,
s a kandalló egyre többször fázik.
Fojtott hangon, néha zajosan elszenvedjük egymást.
Nagyokat jajgat a derekam, ha fel kell állnom,
morgolódva keresem az egyensúlyt mérő pálcám,
de a falióránk még mindig nagyokat kondul.
Ritmusa biztat, még egy kicsit, még tovább.
Talán boldogabbak leszünk odaát...
és fiatalok, kik szárnyalunk önfeledten, újra
csillagzenét játszik majd szíveink húrja,
s a madárdal tavaszt hirdet.
De most csak nézem hervadó önmagam s téged,
Ahogy szobánkat járják a táncoló emlékek.
