Lekönyököl a gondviselés
Talán a június végi, nyárba belenyúló időpont, talán az sokféle kulturális programban dúskáló bőség zavara, talán a derült égből aláömlő késő esti felhőszakadás volt az oka, hogy a szerda esti író-olvasó találkozó iránt ilyen kevesen érdeklődtek.
Talán a június végi, nyárba belenyúló időpont, talán az sokféle kulturális programban dúskáló bőség zavara, talán a derült égből aláömlő késő esti felhőszakadás volt az oka, hogy a szerda esti író-olvasó találkozó iránt ilyen kevesen érdeklődtek.
Pedig aki eljött, az nem csalódott. Ellenkezőleg: egy egyszerű, hiteles embert, mélyen érző, gondolkodó szépírót, az udvarhelyszéki Lőrincz Györgyöt ismerhette meg. Közelről. Az író legújabb regényét, A szív hangjai c. viselő, (Csíkszereda, Pro Print, 2012, Magyar Napló Bp. 2014) több mint 250 oldalas, élvezetes olvasmányt Sebestyén Péter plébános mutatta be. A felvezetésben sikerült felcsigáznia a jelenlévők érdeklődését is, hiszen olyan szempontokat emelt ki a regényből, amelyek az eddigi műkritikusok figyelmét elkerülték. Pl. az istenkérdését, ami igenis vörös fonálként húzódik végig a regény mélyen szomorú, de elgondolkodtató cselekményén. A plébános azt is szóvá tette, a regény bizony jó lecke a pedagógustársadalomnak, az értelmiségieknek: vajon ők hányadán állnak a spiritualitással, vallásos hitükkel…
Mint az Lőrincz Györgynek a neki szegezett kérdésekre adott válaszaiból is kiderült, nem egy elveszett lány történetét akarta megírni – habár kiindulásnak egy igaz történet adta az impulzust -, hanem az édesanya aggódását, a szerető anyai szív hangjait vetette papírra. A szerző regényéből is felolvasott egy részletet, éppen azt, amelyet Sebestyén Péter is említett – nevezetesen az aluljárók és a hajléktalanok világát -, ahol döbbenetes realizmussal, képszerűséggel és meggyőző erővel hozza felszínre, hová süllyedhet az ember, amikor kiszolgáltatottá válik.
Lőrincz György ezután, nemrég megjelent esszékötetéből (Időrendben, Székelyudvarhely, 2014) is ízelítőt nyújtott, amelyben a Szavak árulása című írás is szerepel. Ebben többek között ezeket írja: „A gondviselés csak lekönyököl a földre s csodálkozik. Akik a szavakat uralják – uralják a társadalmat is. A társadalom megromlása a szavak jelentésének a megromlásával kezdődött, amikor árulók lettek a szavak. A szavak árulása azonban nem önmagától, az írástudók árulásával kezdődött. A Nagy Romlás pedig az Isten, az istenhit megkérdőjelezésével. A társadalom legfőbb feladata, társadalmi minimum – vissza kell adni a szavak megkopott fényét, igazságát.” Majd Konfuciust idézte: „A bölcs első dolga, hogy fogalmait szavakká, szavait pedig tettekké tegye. Nem tűri, hogy szavaiban rendetlenség legyen…” Ezt a publicisztikáját az író egy jelen lévő volt falustársának ajánlotta, akinek szemlátomást nagyon megörült. Egyszerűsége, tiszta lelke, emberi gesztusai a jelenlévőkből is empátiát váltottak ki.
Kérdésre válaszolva a kápolnás-falusi születésű prózaíró elmondta, hogy csaknem három évig dolgozott a regényen. A regényírás egy kicsit lustává teszi az írót… – jegyezte meg. Azt is elárulta, hogy nincs megelégedve a regény befejezésével, de ezt meglepetésnek szánja, és az „elbírálást” az olvasóra bízza.
Lőrincz György Székelyföld halk szavú, de érzékeny lelkű krónikása, szépírója. Ezzel a regénnyel is ugart tört, új fejezetet nyitott az erdélyi magyar szépprózában. Szociográfusi lelke, élettapasztalata, a székely „toposzok” egyaránt benne sűrűsödnek A szív hangjai c. sodró erejű regényében. Vannak, akik egyenesen úgy látják: „a szöveg ritmusát a szívhang lüktetésére komponálta az író…” (Lázár Emese)
Szépvízi Lőrinc
