Kilobbant fényes tehetség volt

Újra Vida Árpádról beszélünk. Egykori felfedezője, kollégiumi tanára, a vásárhelyi ifjút a művészi pályán elindító Gulyás Károly írta róla a fenti címbe emelt értékelő szavakat.

Vida Árpád: Aranka tükörrel

Újra Vida Árpádról beszélünk. Egykori felfedezője, kollégiumi tanára, a vásárhelyi ifjút a művészi pályán elindító Gulyás Károly írta róla a fenti címbe emelt értékelő szavakat. 130 éve született Marosvásárhely fiatalon elhunyt, kimelkedő tehetségű festője. 1884. április 4-én jött a világra, jövőre lesz halálának 100. évfordulója. Azóta mindegyre eltűnt a köztudatból, amihez az is nagyban hozzájárult, hogy a II. világháború vége felé, amikor tábornok testvére menekíteni próbálta a Vásárhelyen található festői hagyatékot, a képeket szállító vonatot bombatámadás érte, és az értékes festmények, grafikák, Vida műveinek döntő hányada megsemmisült. Az életmű teljesen mégse ment feledésbe, időről időre akadtak olyanok – festők, művészettörténészek, műgyűjtők, művészetpártolók -, akik felelevenítették Vida Árpád emlékét, fellelhető munkáiból kiállítást rendezve mutatták fel a mindössze 31 esztendőt élt művész alkotói értékeit. Lapunkban 2012-ben foglalkoztunk többet Vidával, akkor, amikor a helyi műgyűjtő, Soós Árpád kezdeményezésére Budapesten a Fiumei úti temetőben új és érdemeihez méltó síremléket állítottak a festőnek. Tavaly nyáron a Maros Megyei Múzeum Vida-gyűjteményéből láthatott válogatást a vásárhelyi közönség a Várgalériában. Azt is méltattuk mellékletünkben. Most újdonságként elmondhatjuk, hogy könyv készül Vida Árpádról. Hiánypótló kiadvány lesz, ha sikerül tető alá hozni. Eddig ugyanis elvétve itt-ott jelentek meg írások róla, a legalaposabb hosszú évtizedekkel ezelőtt M. Kiss Pál művészettörténész tollából, de olyan kötet, amely részletezné mindazt, ami tudható Vidáról, nem látott napvilágot. A marosvásárhelyi képtár munkatársai az 1970-es emlékkiállításra jól dokumentált, szakmaiságában igényes katalógust adtak ki, azóta azonban négy és fél évtized telt el, a festőművész végre megérdemelne egy tartalmában gazdagabb, műszaki kivitelezésében korszerűbb albumot. Az említett időszakban adományok, vásárlások révén gyarapodott a képtári Vida-kollekció is, magángyűjtők képeihez is könnyebben hozzá lehet férni, egy ilyen kiadvány szövegében, műmellékletében is bőségesebb kínálattal örvendeztetheti meg a művészet- és könyvbarátokat. Remélhetőleg kerül majd támogatás a megjelentetésére. Ma ragadjunk ki egy rövid részletet M. Kiss Pál méltató elemzéséből, úgy tisztelegjünk Vida Árpád emléke előtt.

Egyaránt értékeset nyújtott mint arckép- és plein-air festő, mint borongós szobai intérieurök és mint népesebb kompozíciók készítője is. Képei érzésben fogant és tudásban szerkesztett alkotások. Minden technikával dolgozott, de talán a vízfestésben adta a legmaradandóbbat. Párizsban színskálája sok ragyogó és mégis mély színnel gazdagodott. Vida is színfoltokra bontja a kép felületét, de távol áll a pointillisták modorosságától éppen úgy, mint Rippl-Rónai dekoratív törekvéseitől. Színfoltjai gyakran csak jeleznek, nem épülnek ki mindig tárgyakká, teret engedve a fantáziának. Nagy kár, hogy a kis képeken kikísérletezett eredményeit nagyobb méretű kompozíciókon alig volt már ideje megvalósítani. A nagy mesterektől csak elveket és nem fogásokat, az alkotás törvényeit és nem a mesterség ügyeskedéseit tanulta el, hogy ezekre építse fel a maga külön világát. Vida mindenekelőtt kolorista, aki színekkel jellemez és emberlátó, aki a színek fellobbanó vagy bágyadó tüzeivel maradéktalanul el tudja mondani, mit látott egy emberarcban, milyen érzelmeket keltett benne a munkálkodó, a pihenő, szórakozó emberek látványa. Nem kigondolt, álmodott művészet ez, hanem a valóság átélésének őszinte, egyéni megszólaltatása. Külföldön jártakor sokat tanult, gazdag élményeket szerzett, de egyéni művészete a hazai környezetben teljesedett ki igazán. „De vajon nem kevés-e mindez – kérdezi Farkas Zoltán említett cikkében –, hogy Vidát kora legjobbjai mellé állítsuk?”
„Nem kevés – írja alkotásait méltatva –, mert magasrendűek, hogy egy egészen sajátos, kiváló művészegyéniség zárt és befejezett képét látjuk. Nem hagynak semmi hiányérzetet maguk után, kitöltik a néző lelkét, s idővel sem mosódnak el benne: egy hirtelen kigyúlt lélek ragyogó tüzét sugározzák.”