Kelmékben pompázó tetőtér

Igen, Pacsika Lia szegedi textilművész pár hétre fantáziadús rege- és játéktérré varázsolta a marosvásárhelyi Bernády Ház emeleti galériáját.

A varázsló köpenye

Igen, Pacsika Lia szegedi textilművész pár hétre fantáziadús rege- és játéktérré varázsolta a marosvásárhelyi Bernády Ház emeleti galériáját. A színházkedvelők persze azt érezhetik, hogy Thália világába csöppentek, amint – akárha színpadon vagy más képzeletprovokáló keretben – a belső teremben shakespeare-i sejtelmességgel telítve, körülveszik őket a pompás, bársonyos kelmék, a falra aggatott vagy a magasból alálengő szuggesztív faliszőnyegek. Mást is gazdagon sugallnak ezek a sajátos foltvarrásos technikával, rátétes kollázsmódszerrel kivitelezett textilmunkák. A művésznő szabadon csapong térben és időben, harmóniába állítva, vagy ellenkezőleg, ütköztetve egymással kultúrtörténeti korszakokat, hagyományt és XXI. századi valóságot, egykori és mai életérzéseket, kortalan és korhoz kötött dilemmákat. Sok minden érdekli a világból, és ami érdekli – mindenekelőtt az alkotómunka –, ahhoz igényesen, nem titkolt szenvedéllyel közeledik. Érdeklődésének reneszánsz sokfélesége, ahogy a mintegy három évtizede elkezdett egyéni kiállításai is tanúsítják, tematikus ciklusokban mutatkozik meg. A vásárhelyi tárlat helye, jellege arra adott lehetőséget, hogy ezekből a sorozatokból – Fohászok, Capriccio, Időrétegek, Vincellér krónika, Tisztelet az írásnak, Aranytartalék, Üzenet dédanyáinktól stb. – csupán ízelítőt nyújtson, de ennyi is elég volt arra, hogy felkeltse a közönség érdeklődését és meggyőzze arról, hogy a közkedvelt reneszánszból az egyik legfontosabb kelléket, a mívességet is átvette. Dekoratívak, szemnek és szívnek is tetszőek a munkái, üzenetet is hordoznak. Ezért sem meglepő, hogy változatos a hangvételük: a tárlaton balladás, emelkedett, ünnepélyes, aggodalmas, groteszk, vidám, ironikus érzelmek, gondolatok egyaránt átsuhannak a nézőkben láttukra. Líra és dráma, megannyi emlék és élményfoszlány lengi be a galériát. A tárlatnyitón igazi költői jelenlét is hangsúlyozta ezeket: a Kossuth-díjas Kovács András Ferenc, akitől kiállítása címét – Kelmékbül tekert gúzs – is parafrazálva kölcsönözte Pacsika Lia, több olyan verset olvasott föl, amely harmonizál a csanádapácai születésű művésznő műveivel. Ötletességükkel is megkapóak ezek az asszociációkat elindító, történeteket mesélő, képi világot is teremtő textilkollázsok, amelyekbe olykor textilidegennek tekintett anyagokat, például csontot, dugót, venyigét, szakrális vagy totem-rekvizitumszerűségeket is szervesen be tud illeszteni alkotójuk. Semmin se csodálkozunk, pláne ha képzeletben magunkra öltjük a kiállítás egyik titokzatos darabját, a varázsló köpenyét. Változatos a nézői preferencia, nyilván vannak, lesznek, akiknek más munkák a kedvencei a tárlaton, amelyen Nagy Imre rendezése is egységet teremtett az ilyenkor elkerülhetetlen tematikai eklektikusságban. Háborús fantomok vagy velencei Aranytábla, dédanyai, esetleg bartóki üzenet, vagy sokakat érintő mai pénzromlás? Ezernyi bársonyfüggöny mögül kinyúló kés? Gilgamese? Szőlőhegyi emlékek, vagy Könnyekkel írt levél és a fehér árnyalatait fölvonultató más kompozíciós telitalála-tok? Bő a kínálat, mindig csak ilyesmi kössön bennünket gúzsba!