A fordítás nem szent szöveg
2014-06-20 14:34:30
- Kaáli Nagy Botond
A téma: James Joyce világhírű, Ulysses című regénye, illetve annak magyar nyelvű újrafordítása és a szóban forgó kötet bemutatója.
Miről ismerhető fel a jó műfordítás? Újra kell-e fordítani az irodalmi műveket, és ha igen, hogyan, milyen időközönként? Melyek azok az írott, illetve íratlan törvények, amelyeket esetükben be kell tartani? Ilyen és ezekhez hasonló kérdések hangzottak el azon az igen érdekes előadáson, amelyre a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházának előcsarnokában került sor kedden délután, az intézmény magyar művészeti karának szervezésében. A téma: James Joyce világhírű, Ulysses című regénye, illetve annak magyar nyelvű újrafordítása és a szóban forgó kötet bemutatója. A 20. század legjobb regényeinek listáján első helyen álló Ulysses új magyar fordításáról dr. Kappanyos András műfordító beszélt az erdélyi közönségnek, Az újrafordított Ulysses – trükkök, csapdák és dilemmák a kultúraközvetítésben című vetített képes előadása során.
– Ezen a köteten a kézműves finomság érződik. Bizonyos időközönként mindent újra kell fordítani, mert a fordítás nem része az eredeti mű életének, és ahogy a nyelv változik, elavul. Arany János fordításai a legjobbak, mert kibírtak 150 évet, de ma már azokat sem lehet színházban játszani: vannak szavak, amelyeket nem értene a közönség. A fordítás nem szent szöveg, az eredeti az. Mindezek mellett a fordítás nyelve másképpen avul, mint az eredetié. Az Ulysses nagyon sok nyelvi réteget érint, rengeteg benne a szleng. Amely a korabeli, 1900-as évekbeli ír szleng – ez pedig a nyelv leggyorsabban változó rétegei közé tartozik és nagyon erősen helyi kötődésű. A szleng nem él túl egy-másfél évtizedet. Ki érti ma, hogy mit jelent a fád paslag kifejezés? Unalmas pasast… A joyce-i szlenget napjainkban senki sem értené meg, és anakronisztikusnak is hatna. Persze, időközben a regény helyzete is változott: ma már sokkal fontosabbnak tartjuk az Ulyssest, mint a hetvenes években, amikor az első magyar fordítás, Szentkuthy Miklós munkája megjelent. Egész univerzumnyi irodalom jelent meg róla, Joyce apjáról, lányáról is külön monográfiák születtek, világméretű kultusz van körülötte, Joyce-kutatóközpontokkal, önálló lapokkal, amelyek csak vele foglalkoznak. A magyar irodalom helyzete is megváltozott, rengeteg dolog történt az elmúlt negyven év alatt. Szentkuthy fordítása akkor jelent meg, amikor az Esterházy és Tandori nemzedéke először fellépett – és ezt követően erőteljesen megváltozott a magyar irodalmi nyelv. Szentkuthy még a nyugatos fordításeszményben hitt. Ma már nem azt tekintjük a jó fordításnak, ami megóv az idegenség érintésétől, hanem éppen azt, amely lehetővé teszi, hogy az idegenséggel érintkezzünk.
Az is nagyon sokat változott, hogy hogyan olvasunk, hogyan érjük el a szövegekbe foglalt tudást. Az írót a Google-lel nagyon egyszerűen leleplezheti az olvasó. Többé nem lehetünk lazák, ezt egy fordítás nem engedheti meg magának. Az olvasó immár rengeteg információhoz hozzájut, ezért volt szükségünk több emberre az új fordítás elkészítéséhez. Joyce hét évig írta az Ulyssest, nekünk több idő kellett a lefordításához. Hatalmas gondot fordítottunk arra, hogy a dolgok stimmeljenek. A szerző aprólékossága nagyon fontos cementje a műnek. A Szentkuthy-fordítás legnagyobb baja az volt, hogy az apró elemek strukturáló szerepének jelentőségét nem látta át. Például elvesztett szereplőket. A kötetben egy csomó háttértörténet nincs elmondva, ezeket az olvasónak kell kikövetkeztetnie a részletekből. Ilyen szempontból egy hihetetlenül jól megmunkált regényről beszélünk – mondta részletekben bővelkedő előadása során Kappanyos András, aki több apró sztorival is gazdagította értekezését. Szólt az eredeti szöveg összetettségéről, a nehezen lefordítható szójátékokról, kivetített fordítási példákkal tette egyértelművé álláspontját a fordításokkal, a regény részleteivel és az aprólékos munka fontosságával kapcsolatosan.
