A díjazottak írásai

Az e heti Múzsa mellékletben Kajántó Beáta (Ady Endre Líceum, Nagyvárad) szonettjét (az országos szakasz fődíja, a Mikó András-díj nyertese), Nagy Krisztina (Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely) rövidprózáját (Népújság-díj, illetve a IX-X. osztályosok csoportjának első díja), valamint Markó Orsolya (Áprily Lajos Főgimnázium, Brassó) versét (a Múzsa melléklet díja és a IX-X. osztályosok csoportjának harmadik díja) olvashatják.

Incze István Botond festménye

Mint arról korábban beszámoltunk, az idei Irodalmi Kreativitás Verseny is igencsak sikeresnek bizonyult. Az e heti Múzsa mellékletben Kajántó Beáta (Ady Endre Líceum, Nagyvárad) szonettjét (az országos szakasz fődíja, a Mikó András-díj nyertese), Nagy Krisztina (Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely) rövidprózáját (Népújság-díj, illetve a IX-X. osztályosok csoportjának első díja), valamint Markó Orsolya (Áprily Lajos Főgimnázium, Brassó) versét (a Múzsa melléklet díja és a IX-X. osztályosok csoportjának harmadik díja) olvashatják.

A közölt írások az alábbi tételekre születtek:

– Írj egy szonettet az alábbi címmel: Fiókok!

– Írj egy szatírát az alábbi kép segítségével (kép a tétellapon – a szerk.).

– Írj egy leíró szöveget a következő kezdéssel! „A bárasztalon egy kristályamforában zöld citromgerezdek úsznak, a napfény megcsillan rajtuk. És a sütemények cukormázán is. Olvadni kezd a világ. Major rágyújt egy szivarra, és Kálmán élvezettel szagol bele a füstfelhőcskékbe. Az égen kis felhők. Árnyékuk a parkban valószínűtlenül nagy, nyújtózkodó állatokat mintáz. Például egy medvét. Aki egy emeletes fagylaltot tartó szőke lányt bámul. Igazán figyelemre méltó az a lány mégis.”

*

„A bárasztalon egy kristályamforában zöld citromgerezdek úsznak, a napfény megcsillan rajtuk. És a sütemények cukormázán is. Olvadni kezd a világ. Major rágyújt egy szivarra, és Kálmán élvezettel szagol bele a füstfelhőcskékbe. Az égen kis felhők. Árnyékuk a parkban valószínűtlenül nagy, nyújtózkodó állatokat mintáz. Például egy medvét. Aki egy emeletes fagylaltot tartó szőke lányt bámul. Igazán figyelemre méltó az a lány mégis” – gondolja Major, és végtelen fájdalom lepi el. Összemosódnak hirtelen a felhők, valahogy az egész látkép vizesen tárul Major elé. Talán mert könny futott a szemébe. De így vizesen még szebb a kilátás. A felhők elveszítik formájukat, absztrakttá válnak, mint egy Picasso-festmény, vagy mint rossz minőségű vízfestékkel az ég végtelen vásznára mázolt foltok. Nagyon furcsa így, könnyesen a világ. A fájdalom mindenbe beleszűrődik. A zöldellő erdő a vízfesték-ég alatt nagyon megfakul, összemosódnak a fák, a fű, minden csak egy nagy zöld festékpacává válik. Valahogy a könny a hangokat is összemossa Major fejében. A madarak csicsergése, a háttérből zúgó zene, Kálmán krákogása, a szívdobogás mind egy hanggá válik, és átjárja Major testét, agyát, vizes szemét. Az illatok is összemosódva terjengenek: cigarettafüst, kölni, cukrosabbnál cukrosabb sütemény –, és tavasz illata egyveleget képez. Ellenben Kálmán másképp érez. A füst buján gomolyog, csiklandósan simul a két férfi arcához, nyakához, negédesen tolong orrukba. A füst a rá sütő napsugártól színesnek tűnik, lassan száll, egyre fennebb, mintha megolvadt volna a süteményillat mámorában. Túl édes minden. A levegő, a hangulat. A zöld citromgerezdek is cukrosnak tetszenek, sőt még a kristályamfora is, úgy tűnik, cukorkristályok ezréből tevődik össze ezen a májusi reggelen. Cukrosan csicseregnek kint a madarak is, Kálmán inzulinszintje hirtelen megnő. Egy rózsaszín muffin is csábítóan ül a pulton. A cigaretta elég, a csikket Major kihajítja az ablakon. Az árva teremtmény játszi könnyedséggel röpül ki, majd a betonra esik. Senki nem látja, de még hosszú másodpercekig ég, szenved, nem tapossa el senki. Lecseréltnek, eléhagyottnak, megcsaltan érezheti magát, Major újra rágyújt. Az új jövevény ugyanolyan, mint az előző. Kálmán szíve újból megtelik édes füsttel, mert most még a füst is cukrosan szállingózik. A füst kirajzolja a már látott szőke kislányt a fagylalttal. A füst szürkéjében is virítanak a lány szőke fürtjei. A kislány szerelmesen kacsint Kálmánra. Most minden olyan szép. Minden olyan édes és szőke és füstös. Már Major számára is felszáradt a vizes világ, tiszták a hangok, és tiszták az illatok. A felhők teljesen elvonultak. Az égbolt békésen kéklik az ablakon át, bármilyen végtelen is, most otthonosnak tűnik. A fény is vidáman, édesen vetődik Majorra és Kálmánra. Olyan bódítóan, fájdalmas gyönyörrel férkőzik át testükön, a lelkük legmélyebb bugyraiba. Ez a nap túl tökéletes. Olyan májusi ábrándos, elvont nap, amit elképzel az ember a halála napjának. Olyan túl édes, túl füstös, tűl tökéletes, túl végtelen ahhoz, hogy bármi, de bármi is elrontsa.

Nagy Krisztina