2014-ben Munkácsy-évet ünnepelünk Munkácsy Mihály születésének 170. évfordulója alkalmából. Mellékletünket a festőművész alkotásaival illusztráljuk
A kert, a messze, termő, áldott,
lombba borult...
Álomsziget. Csöndes, mély, tiszta.
Ott vár a múlt.
Mohos utain nem jár senki,
hosszú fák árnyékai nyúlnak.
Ölelkeznek ideges ágak,
hajlásukban ős, rejtett vágyak.
Ha jársz utain csendben, mélán,
fák őriznek megértőn, némán,
nem emberek...
Árnyék borult lelked falára,
sirig kisér bús útadon,
a nap rásüt a ház falára
s elédtáncol az utakon.
Homokszemek csillogva élnek,
dús fűben begóniák égnek
és klematiszok, karcsún, kéken
kúsznak játékosan, kevélyen
a napsütötte házfalon.
Rózsák nyilnak tövises száron,
sárgák, fehérek, pirosak
és tubarózsák, bódult szüzek,
liliomok, ravasz félszüzek,
hűvös fenyők, szomorufüzek,
ideges, rezgő ezüstnyárfák,
izmos tölgyek várnak ott engem
és nem térek vissza soha.
Vágyva, sirva áldom a kertet.
A kertet, aki őriz engem,
a kertet, aki hazavár!
Ott volna bölcs, csöndbe békülve
nézni, hogy szeretnek a fák,
milyen tiszták az ősi vágyak,
ha egybefonódnak az ágak
s hogy égnek a begóniák!
A kert vágyaim titkos ágya.
Haláltrejtő, mély álmok ágya.
A tudásfának aranyága
ott vár reám.
Ott vár reám ma is, mint régen
és klematiszok karcsún, kéken
kúsznak játékosan, merészen
a napsütötte ház falán.
120 éve, 1894. június 7-én született és 90 éve, 1934. október 24-én halt meg a költőnő, Boncza Berta.
