péntek, október 20, 2017

Az amerikai szoborbontás(ok) tanulságai

A napokban a virginiai Charlottesville városában halálos áldozatokkal is végződő, véres összecsapásokba torkolltak a demonstrációk, amelyeket a szervezők azért hirdettek meg, hogy tiltakozzanak Robert Lee tábornok szobrának eltávolítása ellen. Robert Lee az amerikai polgárháborúban a rabszolgatartó déliek – a konföderáció – seregeinek főparancsnoka volt.

Amikor 1864. szeptember 1-jén az északi, unionista erők William Tecumseh Sherman tábornok vezetésével felégették a déli konföderáció egyik nagyvárosát, Atlantát, az északiak katonái nem türtőztették magukat: Savannah felé menetelve farmokat és városokat fosztogattak. Útközben elfogtak egy konföderációs katonát, William Martin Buchanant, aki Atlantában megpróbálta megakadályozni a gyújtogatást. Hadifogolyként az északi Illinois államba vitték.

Történetét Pat Buchanan, Richard Nixon, Gerald Ford és Ronald Reagan elnökök tanácsadója, jelenleg politikai kommentátor írta meg, akinek William Martin Buchanan az ükapja volt. „A modern idők normái szerint ükapám, aki az ellen harcolt, hogy lángba borítsák Georgia állam fővárosát, bűncselekményt követett el. És Billy Sherman ‘bácsikánk’ (William Sherman tábornok) felszabadító volt” – írta Buchanan még májusban, amikor a déli New Orleansban távolították el Robert Lee szobrát. Rövid története érzékelteti, hogy az Egyesült Államokban még mindig milyen ellentmondásosan ítélik meg az 1861 és 1865 között pusztító polgárháborút, amelyben az unionista északiak harcoltak a konföderációs déliek ellen.

Az Egyesült Államok déli településein, kis- és nagyvárosokban egyaránt, „szobordöntögetési”, pontosabban szoborbontási láz uralkodott el az elmúlt években. Lebontják, elszállítják a konföderációs idők köztéri relikviáit, lett légyen szó törvényhozási épületek előtt lobogó konföderációs zászlókról vagy Robert Lee tábornok szobrairól. A 2008-as elnökválasztási kampány egyik fő témája is az volt, hogy néhány déli államban loboghat-e a konföderációs zászló a helyi kongresszus palotája előtt. John McCain akkori republikánus elnökjelöltnek igennel kellett válaszolnia e fogas kérdésre, hogy elnyerje a dél-karolinai választók rokonszenvét és vele a voksaikat is. A dél-karolinai törvényhozás egyik republikánus képviselője akkor a zászló ellen szavazott, aztán a 2016-os elnökválasztási kampány idején, amikor már ő volt az állam kormányzója, eltávolíttatta Lee tábornok szobrát is. A polgárháború déli szereplőinek jelképei ellen fellépő politikust Nikki Haleynek hívják, jelenleg ő az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete.

Nem republikánusok és demokrata pártiak közötti nézetkülönbségről van szó hát az amerikai polgárháború megítélésének ügyében. Talán nem is nosztalgiáról, hanem inkább a polgárháború jellegének és céljainak tisztázásáról, amely egyelőre még csupán egyetemi berkekben indult meg.

Az idén májusban – amikor éppen a Mississippi és Alabama államokban lévő Lee-szobrok eltávolításáról folyt élénk vita – Donald Trump elnök egy rádióinterjúban sokakat meghökkentően és politikusokat is állásfoglalásra késztetően úgy fogalmazott: „Az emberek nem kérdezik meg, hogy miért volt ez a polgárháború, és miért is nem tudtak akkor valamiféle megállapodásra jutni?”.

A finnyás elemzők szerint nem igazán kifinomultra sikeredett megfogalmazás azonban fontos kérdést érintett: a polgárháborúval foglalkozó történészek egy része is megfogalmazta már.

Az amerikai polgárháború megítélése az amerikai köztudatban meglehetősen elnagyolt. A véres konfliktust általában a felvilágosult, rabszolgaságellenes északiak harcának írják le az elmaradott, a rabszolgasághoz ragaszkodó déliek ellen. Pedig a kérdés ennél jóval összetettebb. Például az Egyesült Államok első elnökének, George Washingtonnak népes rabszolgahad segített a mindennapi munkában, rabszolgái voltak az ország egyik alapító atyjaként tisztelt Thomas Jeffersonnak, az Egyesült Államok harmadik elnökének – aki a Függetlenségi Nyilatkozat kidolgozásában is részt vett –, és Abraham Lincoln, akit joggal tartanak a polgárháborút lezáró nemzeti hősnek, szintén nem tartozott a rabszolgatartás ellenzői közé. Beszédeiben és leveleiben Lincoln le is szögezte, hogy a háborút nem a rabszolgatartó rendszer megszüntetése érdekében folytatják, hanem az Unió megvédéséért, azért, hogy az Egyesült Államok déli szövetséges államai ne szakadhassanak ki az Unióból. Egyes, az Egyesült Államokban revizionis-táknak nevezett történészek – például az Illinois Egyetem professzora, James Randall – szerint Lincolnnak szándékában sem állt a rabszolgaság megszüntetése, „csak” azt akarta elérni, hogy az Unióhoz újonnan csatlakozott nyugati területeken ne terjedjen el. Apró, de nem érdektelen adalék: az Unió fenntartásáért harcoló északi seregek vezetője, Ulysses Grant tábornok feleségének rabszolgái voltak...

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a rabszolgaság ne játszott volna szerepet a háború kitörésében, hiszen a déli államok valóban meg akarták védeni ezt az intézményt. Ezt is. És a szuverenitásukat, amely felhatalmazta őket az Unióból történő kilépésre. Erre gazdasági okokat, érveket is felhoztak.

A polgárháború vesztes vezetőinek és jelentős alakjainak állított szobrok sokak számára valóban retrográd és embertelen rendszer jelképei, ám eltávolításukkal – elemzők szerint – érdemleges vita indulhatna a polgárháború értelmezéséről.

Amikor májusban a louisianai New Orleans városában eltávolították Robert Lee szobrát, a város demokrata párti polgármestere, Mitch Landrieu a volt republikánus elnököt, George W. Busht idézte: „Egy nagy nemzet nem rejtheti el a történelmét”. (MTI)