hétfő, december 18, 2017

„Az ember strandra jár, mert arra van idő”

Ráismertél? Ez egy réges-régi sláger harmadik sora, mely akkor volt divat, midőn Vásárhelynek még több strandja, szabad strandja volt. Ami azt illeti, fedett uszodája viszont hiányzott az egy kadétiskolai zárt medencén kívül. De az nem állott a polgárok rendelkezésére, az a katonai alreáliskoláé volt. Avagy a Csaba királyfisoké. Aztán jött a népi demokrác, és az egyetemi hallgatóké és személyzeté, meg pár száz protekciósé lett, télen ott edzett a pólósereg, de kicsi volt, és a közegészségiügyesek legszívesebben minden percben bezáratták volna fenyegető fertőzésveszély okán. Ma fogalmam sincs, mi van vele. Valószínűleg éppúgy nem létezik, mint az OGYI magyar egyetemi kara.

Aztán ott volt a Ritz-fürdő. Családi vállalkozásnak indult a Maros szegletén: a folyó egykor szelíden kanyargott, mosta hullámaival a város kispolgárait és tősgyökereseit. Családias volt, meghitt, fapallóval, legendákba vesző, emberi és miért ne... magyar. Voltak jellegzetes alakjai, történetei, flekkenillatú délutánjai, hosszú, lassú sütkérezések. Százak tanultak meg ott úszni, ismerték meg a vásárhelyiség soha el nem nőhető alapelemeit. Kockázatát és mellékhatását érzi az is, aki csak egy nyarat töltött ott. Tilalmakról nem nagyon lehetett hallani. Annál többet arról, hogy Naschitz Böske és Agyagási Manci nyerte 1931-ben a strand szépségversenyét. Pedig gazdasági válság volt, meg kisebbségi elnyomás, jött a királyi diktatúra és a háború. A Ritz mindent kibírt. Csak a szocialista árvizet nem. Azt valahogy már nem tudta túlélni. Lezárták, eltüntették, partrendezés folytán tűnt el. Igaz, fürdővendégei is szétszóródtak, elpárologtak, kórházakba, temetőkbe költöztek, légiesültek, kivándoroltak. Már csak a legöregebbek pigmentszemcséi őrzik a bőr alatt a Ritz-nyarakat.

Na persze a legszakállasabb helytörténészek és lokálpatrióták, tehát akik az Oroszlánnak, Fényesnek, Tulipánnak, Hargitának, Tagvendéglőnek, Csehgábornak vagy Muskátlinak nevezett lokálokban gyakorolták a honszerelmet, emlékeznek arra, hogy volt még az Agyagási, amit Agyagási Károly tanár úr alakított ki a maga és honfitársai gyönyörűségére. Ma már jóformán senki nincs, aki meg tudná mutatni, hol is gyönyörködtetett.

Nem feledkezhetünk meg a Kornhauser Szidor-féle hidegfürdőről sem, mely a Ligetben állott, azt meg az 1912-es nagy árvíz mosta el. De helyette a város építeni kezdte a régi strandot. Akkor még persze, a húszas években, új volt. Dandea mester akart vele büszkélkedni. A Mátyás király téren avagy Ligetben állt. A háború után születettek Voinca-strand néven szerették meg. Alulírott ott tanult meg úszni. (Bár ez jelenlegi méretein egyáltalán nem látszik.)

A szocialista, de maros-magyar-autonóm városvezetés 1958-59-ben megásatta, kicementezte, felépítette, vízmelegítővel  és zuhanyozókkal, túlfolyókkal is ellátta a hétfőnként leeresztett, vasárnap estére húgyzöldre váltó mélykék Május 1. strandot. Az Újat, amely a valamikori Hungária (Marx Károly, Kárpátok) sétány és városnegyed/nyolcad/tizenhatod végén büszkélkedett, s amelynek még biciklitárolója is volt. Ezenkívül büféje, ahol a cementen tapicskolva vártad az Eugéniát („tőtött kex”), amíg Lassú néni kiszolgált. Valamint voltak vetkezőkabinok, szobrok (vagy csak szobor pucér nénivel?), és nagy szerelmek szövődtek. (Persze az igaziak a Cementlapoknál, de erről úgysem lehet szavakban eleget csellengeni, ecsetelgetni. Doktor úr, nem múlik a Cementlapok hiánya.) Itt rendezték meg az újabb kori Vásárhely dicsőségének utófutamait, amikor még Vásárhely úszónagyhatalom volt, itt születtek a vízilabda-mérkőzések hihetetlen eredményei, amikor még volt a városnak egy-két bajnoki csapata, amelynek minden tagját gondolatban mindenki vállon veregette, fizetett neki egy sört a Marosban (azt is bankosították), doktorok lettek, világvándorok, edzők, akik delente a virágóránál gyűltek össze megbeszélni a mérkőzések eredményeit és az idén nyáron feltűnt csodás csajokat... Bezárattatott, elvadult, megbukott, szétbaszkulálták a rendszerváltás váltókezelői. 

Eltűnt tehát a Cementlapok, és az azonos címen szerkesztett nyári újság megbukott, bárhogyan is igyekeztek a honmaradt bennszülöttek és  honosított kintszülöttek. A legendás helyi nevezetességek megöregedtek, a hetvenkedők megcsendesedtek, a gátig úszók a Niagaráig úsztak vagy a Dél-kínai-tengerben számlálják tempózás közben a távol-keleti hadihajókat, Kim Dzson Unalmas rakétáit és a VII. amerikai flotta repülőgép-mostohaanya-hajóit és cirkálóit. Ez van...

Maradt tehát a ki-, át-, meg-, föl-, le- és beépített, megnagyobbított, megváltoztatott, háziasságától megfosztott, de modern Víkend. Már nem telep. Komplexum Muresum. Van benne egy felfújható tetejű nájlonuszoda, medencék, ugrótornyocskák, vizes lokálbajnokság-utánzatok, csúszdák. Ja és az élménypark illúziója. Valamint szigorú szabályok, belépti díj, órarend és egyéb tilalmak, melyeket a tekintetes magisztrátus hozott, helyében szabadságjogokat vett el. Valamit valamiért.

Legújabban az odatelepült evészeti központoknak kedvező döntést hozott a tanács. A hírek szerint 2018-tól csak azok léphetnek be, akik 61 kiló alatt vannak, ill. akik a kormánypártra szavaznak. Igazoltan. Azt majd meglátjuk, melyik kormány lesz hatalmon. A lényeg: minden tilos, amire már valaha is gondolt a tekintetes magisztrátus, az esküdtek és az Érinthetetlen.