Életmű és ékszerdoboz

Nemrég került sor az összmagyar színházi élet egyik legrangosabb eseményére, a kisvárdai fesztiválra. Idén a huszonhetedik alkalommal tartották meg az észak-szabolcsi városban a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját, amelyen a Kárpát-medence magyar teátrumai mutatták be előadásaik legjavát.

Fotók: Szebeni Szabó Róbert

Nemrég került sor az összmagyar színházi élet egyik legrangosabb eseményére, a kisvárdai fesztiválra. Idén a huszonhetedik alkalommal tartották meg az észak-szabolcsi városban a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját, amelyen a Kárpát-medence magyar teátrumai mutatták be előadásaik legjavát.

Mint azt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata tudatta közleményében, a társulat az Albu István rendezésében színre vitt színpadi adaptációval, Dosztojevszkij – Richard Crane Karamazovok című darabjával, valamint Pierre Beaumarchais Keresztes Attila által rendezett Figaro című vígjátékával szerepelt a fesztiválon. A Spolarics Andrea (Jászai Mari-díjas színművész), Árkosi Árpád (Jászai Mari-díjas rendező) és Balogh Tibor dramaturg, kritikus összetételű szakmai zsűri döntése nyomán számos díjat osztottak ki. Ezek közül, a szervezők megfogalmazása szerint, a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza egyéni díját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Karamazovok és Figaro című előadásában nyújtott kiemelkedő alakításaiért Galló Ernő színművész kapta. Szintén az idei Kisvárdai Színházi Fesztiválon kapott életműdíjat Dobre Kóthay Judit díszlet- és jelmeztervező, aki pályafutása során számos marosvásárhelyi előadásban volt alkotótárs. B. Fülöp Erzsébet, a Tompa Miklós Társulat színésznője pedig az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház és a Yorick Stúdió Antosa című előadásában nyújtott kiemelkedő alakításáért érdemelte ki a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza egyéni díját.

Kérdéseinkre – Hogy érzi, mit díjaztak leginkább alakításában, illetve milyen érzés az egyik legrangosabb magyar színházi szemle díjazottjának lenni? – B. Fülöp Erzsébet elmondta: az oklevélen az áll, „kimagasló színészi játékáért”. – Úgy érzem, hogy a Barabás Olga rendezővel folytatott közös munka meghozta gyümölcsét, az Antosa című előadás számomra a kötöttségről és a szabadságról szól. Megvannak a produkció kötött pontjai, de ezek között teljes szabadságot kaptam, ezért mindegyik előadás kicsit más, mint az előző, olyan improvizációk születnek, amelyeket nem lehet előre kiszámítani. Ez engem is mindig meglep. Kisvárdán is ez a fajta szabadság érvényesült – ott nagyobb térben játszottunk, mint idehaza, és emiatt jobban át kellett hidalni a játékteret, a széksorokat. Mindemellett nagyon szeretem ezt az előadást, mindig jókedvvel játszom. Csak azt sajnálom, hogy azok a kollégáim, akik az Antosában szerepelnek – Sebestyén Aba és Péter Hilda – nem kaptak díjat. Én minden egyes alkalommal rájuk csodálkozom, mindig új árnyalatokat, új szabadságot csempésznek az előadásba.

Ami a díjat illeti, örvendek a visszajelzésnek, de kicsit úgy vagyok vele, mint az öreg király a mesében – az egyik szemem örvendezik, a másik sír. Boldog vagyok, hogy értékelik a munkámat, de még boldogabb lennék, ha a többieket is díjazták volna. Ugyanakkor nagy köszönettel tartozom Barabás Olgának, mert folyamatosan rám épít szerepeket, nekem talál ki karaktereket. Már jelekből is értjük egymást. Mindig különleges szerepekben léphetek színpadra, és az Antosa esetében csak az olvasópróbán olvashattam el először a szöveget. Béke és öröm szállt meg, hogy milyen nagyszerű dolog lesz ezt a fantasztikus karaktert eljátszani! Úgy tűnik, ezt a lelkesedésemet a zsűri is értékelte. Ünnep, amikor erre a szerepre készülök, az előadás pedig a kisvárdai kritikusok megfogalmazása szerint „kis ékszerdoboz”.

Galló Ernő szerint a díj nem csak neki, hanem az összes kollégának szól.

– Nem született volna ilyen jó előadás egyik esetben sem, ha nincsenek olyan partnereim, mint például a Karamazovok esetében Bokor Barna, László Csaba és Bányai Kelemen Barna. Nagyon jól egymásra hangolódtunk, és a Figaróban is öröm volt a többiekkel együtt játszani, együtt lélegezni a színpadon. Jólesik, ha az ember buksiját a szakma megsimogatja, ha érdemeit elismeri, ha visszajelez, hogy a helyes úton halad, de ez – hiába közhely – felelősséggel is jár. Továbbra sem szabad lazítani, a színházat és színjátszást komolyan kell gondolni. Nem lehet elszállni, hiszen az élet megy tovább.

Dobre-Kóthay Judit hozzátette: nagyon megtisztelő számára, hogy életműdíjjal ismerték el eddigi tevékenységét, de ez egy kicsit olyan is, mintha lezárult volna egy ciklus.

– Annak idején, amikor kiosztották a látványtervekért járó díjakat, én voltam az első, aki megkapta Molière Nők iskolája című, a sepsiszentgyörgyi színház által színre vitt, Kövesdy István rendezte előadás díszletéért. Azóta eltelt pár év. Most is meglepetés volt, amikor felhívtak, és közölték, hogy életműdíjat kapok. Ez persze nem azt jelenti, hogy elmegyek nyugdíjba, mégis jólesik arra gondolni, hogy vannak, akik követik a munkámat, és elismerik a sok-sok éven át zajló alkotói tevékenységet. Ugyanakkor remélem, hogy a huszonhetedik évét ünneplő kisvárdai fesztiválon hamarosan eljön az idő, amikor a látványdíjakat tiszta lelkiismerettel lehet odaítélni – most felújítási munkálatok zajlanak a helyi művelődési házban, és a technikai körülmények sem megfelelőek. Jó lenne úgy oda vinni az előadásokat, hogy azok ne szenvedjenek csorbát. Mert a jelenlegi körülmények között a látványdíjak nem tudják a teljes valóságot felmutatni. Nemegyszer fordult elő, hogy a meghívott előadást nem lehetett Kisvárdára vinni, mert a díszletet képtelenség volt az ottani helyszínre beépíteni, illetve az is gyakran előfordult, hogy a válogatáson – az adott előadásnak otthont adó színházban – másképp vitték színre a produkciót, mint Kisvárdán, ahol a technikai körülmények miatt változtatásokra volt szükség. Remélem és bízom benne, hogy ennek a nagy múlttal rendelkező és szép jövő előtt álló fesztiválnak a szervezői hamarosan ezeket a problémákat is megoldják.